2016. május 8., vasárnap

Prológus


A jövő látomása

Franciaország, párizsi intézet
 Május

Tíz hónappal később


  A lány a párkányra helyezte az egyik  lábát, majd elrugaszkodott, és már fent is állt a nyitott ablak előtt. Mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, zihált.
  Az ablakon beáramló levegő gyengéden játszadozott tűzvörös hajával, ám a légáramlat már tova is suhant, és betöltötte a helységet. Átjárta azt, és meglengette a függönyöket: jelezve, hogy ott járt. Könnyű, kora nyári szellő volt ez, mely a reggeli harmatot finoman a lány orcájához dörzsölte, de mégis nagy súlyt hordozott keblén. Láthatatlan testét az önmarcangolás fekélyei csúfították, de mégis a szabadság illatát hordozta.

    Catrina fekete, harci öltözetet viselt, karcsú derekát fegyveröv fogta körül. Bőrén halványan ugyan, de ott tekeregtek az ősi motívumok, melyek népének oly sokat jelentettek. Karját, lábát és mellkasát, hegesre varázsolták a jelek, de nem rondították el őt, éppen hogy ezek tették őt azzá, ami. 

 Lenézett, az ablak alatt legalább tizenöt  méterrel autók húztak el nagy robajjal.
Lecsukta a szemhéját  és mélyen beszívta a levegőt. Sokáig bent tartotta azt, majd mikor kifújta, testével előre dőlt, megvetette jobb lábát, és lépett egyet előre, a semmibe.

     Csendben, ívbe hajlított testtel zuhant lefelé, közvetlenül az épület díszes fala mellett. Akár a mennyből zuhanó angyal, kecses  és méltóság teljes volt.Vörös haja tűzként lobogott a teste mellet. 

   
     Az utolsó egy méternél kinyitotta a szemét,és hangosan sikoltott egyet. A sikoly hatására, mintegy varázsütésre, hátán a fekete anyag megfeslett, és hófehér szárnyak bontakoztak ki belőle, de szárnya hegye feketébe ment át, mely parázslott.  Meztelen  talpa éppen-hogy súrolta az aszfaltot, de már szárnyra is kélt. Széttárta gyönyörű szárnyait, melyek belül úgy csillogtak akár a gyémánt, de a vége narancssárgán izzott, és szenes volt.
    Zöld szemét, melyet arany pöttyök díszítettek, elnyelte sötét pupillája, és csak egy, nagyon halvány körgyűrű maradt látható belőle. 
     Egyre magasabbra és magasabbra emelkedett, végül, mikor már az egész várost látta, megállt és gyönyörködött a látványban. Mélyen  beszívta a kora nyári levegőt, mellkasa mozdulatlan volt, kezét ökölbe szorította, és száján mosoly jelent meg. 
Még mindig bent tartotta a levegőt, továbbra is mozdulatlanul lebegett, és minden elcsendesedett körülötte. Izmait pattanásig feszítette, de arcán kellemes vigyor terült szét. Szeme nyitva volt, de az sem fókuszált, az is mozdulatlan volt. 
  
Egyszer csak, szépen csendben egyetlen-egy kövér könnycsepp gurult végig rejtetten, az arcán. Az oly sokáig bent tartott levegőt  kiengedte a tüdejéből, mely akár egy atomrobbanással is felért, és ezzel mindenhová visszatértek a hangok és a mozdulatok. 

Hirtelen viharos, jéghideg szél keletkezett, és tovatűnt a csodás idő. A lány nem volt felkészülve a hirtelen légáramlatra, ezért az odébb taszajtotta.


 Mire felocsúdott, már a föld felé zuhant. Sikoltozott, kapálódzott, de a szárnyai már nem engedelmeskedett neki. 

 Zuhant, megállás nélkül. 
Fülében  élesen süvített a levegő, egyre hangosabban és hangosabban, majd egy nagy pukkanással megszűnt minden hang,  látása elhomályosult ,és egyre tompán érzékelte a valót. 


Hirtelen egy erős kéz ragadta meg a derekát és rántott rajta egy nagyot.  A zuhanást  emelkedés váltotta föl.


 Kecsesen és elszántan küzdött a lánnyal a karjában. Mikor a felhők fölé ért vele, biztonságban a vihartól, maga felé fordította elernyedt testét és óvatosan megcsókolta. A lány mélyen beszívta a levegőt, és köhögni kezdett. Szólásra nyitotta a száját, de mielőtt megszólalt volna, már  Aaron ismét a föld felé száguldott vele. 


Erős kezei megragadták Catrina szárnyának tövét, és egyetlen határozott mozdulattal kirántották azokat a helyükről. A lány arca eltorzult a fájdalomtól, és kétségbe esve igyekezett kibontakozni az erős szorításból. Véres, fehér gumó, mely nemrég még gyémántként ragyogott, most  véres, felismerhetetlen cafatokra szaggatva hullott a földre,de mielőtt földet ért volna hamuvá égett minden darabja.

Aaron  fekete szárnyai beborították a lány testét, és a spirálisan körözve zuhantak a mélybe.....


-------


 Éles fénysugarak törtek be a sötétítő függöny résén , elvakítva a lányt. Felült az ágyban, lábait a padlóra lógatta. Beletúrt kócos hajába és megdörzsölte álomittas szemét.
 Meztelen lábfejét belebújtatta a puha papucsba és halkan az ablak felé indult.
Még mielőtt kihúzta volna teljesen a függönyt, tekintete az ágy másik oldalán fekvő személyre vándorolt. Mellkasa egyenletesen fel-le mozgott, fekete haja minden égtáj felé meredezett, az arc izmai elernyedtek, de így természetes valójában volt a leggyönyörűbb.

 Kezével a vörös függöny szegélyét érintette, és lassan kihúzta azt. Fényárba borult a kis szoba, a színek életre keltek, és látszott ahogy a beáramló napsugarakon milliónyi porszem táncot lejt.
A nap már delelt, ragyogóan világította meg Párizs utcáit. A távolságtól alig láthatóan ott volt az Eiffel-torony, és magas házak törtek az ég felé.

   Az ágy felől mozgolódás hallatszott, majd ásítás követte. Catrina megfordult, és elgondolkozva nézte, ahogy a fiú oldalára fordul. A fehér ágyneműben kitűnt a fekete haja, és fekete pólója. Száját széles mosolyra húzta, fogai kivillantak.

Tett egy lépést felé, aztán leült az ágyra. Gyengéden piszkálgatta a selymes, fekete hajat, arcán kedves mosoly jelent meg.  Egy nagyobb, kéz, mely a fegyverhasználattól volt bőrkeményedéses, végigsimította puha bőrét, finoman megkarcolva a lány karját.
         -Jó reggelt- suttogta, és játékosan megcsókolta a fiú száját. Azonnal elhúzódott volna, de máris a derekán volt a fiú keze, és közelebb húzódott hozzá.  Testük összeért, a lány keze mohón és kétségbe esve túrt a hajába, mint aki menekülni próbál.  Szája ismét felfedezte az ajkát ezúttal követelőzően és birtoklóan. A csókok a kezdeti szenvedélyesből egyre hevesebb és hevesebbek lettek.
    A fiú keze megtalálta Catrina pólójának szegélyét, és kezét a pizsama alá bujtatta.  Szájuk egyszer sem  vállt el egymástól, forrón izzva olvadt eggyé.

  Levegőért kapkodott, mikor megérezte a kemény kezek puha érintését.
 Aaron körmei végigszántottak a lány hátán, felsértve azt, és néhol kiserkent a vére.  Catrina belesóhajtott a csókba, és határozottan ugyan, de nem erőből megharapta a fiú ajkát, melyből vér buggyant elő, és szájában érezte a sós és édes ízt. Mellkasa a mellkasának feszült, érezte, ahogy szíve dübörög odabent, az övével kánont lejt.
   Ajka csók közben mosolyra húzódott, belekacagott a lány szájába. Eltávolodott a lánytól, és mosolyogva nézett a fátyolos szemébe, és kipirult arcát csodálta.
         -Ilyenkor jut csak igazán eszembe, hogy mennyire kemény is tudsz lenni- mondta Aaron csillogó szemekkel, és közben megcsókolta Catrina nyakát pont ott, ahol az ütőere lüktetett. A lány halkan, torokból felnyögött.

         -Tudnod kellet volna, hogy igazságos vagyok- kacsintott rá - Ha megsebzel, hát én is megsebezlek téged.- újabb kacsintás következett, majd legördült a testéről, és az éjjeli szekrényen pihenő iron felé nyúlt, de mielőtt elérte volna azt, Aaron keze eltérítette az övét. Hátulról kulcsolta rá, és gyengéden ugyan, de türelmetlenül megszorította.
Catrina  hátranézett a fiúra, és felkuncogott a látványtól: az ajkából vér szivárgott, ott ahol nemrégiben ő harapta meg.
 Közel hajolt hozzá és lecsókolta a vércseppeket, aztán elfordult tőle és a párnába temette az arcát.  Mélyen beszívta az illatát, mely Aaron illatát hordozta: fűszeres, sós illat keveredett az édeskéssel.
    Aaron hátulról átölelte a lányt, de elfordult tőle. A haját piszkálgatta. A lány nem szólt egy szót sem.
             -Mi a baj, édes? - kérdezte mosolyogva- Nem vagyok már elég jó neked?- hangja játékosan provokatív volt.
 Catrina felemelte a fejét a párnából, de nem nézett rá, csak halkan megszólalt:
           -Álmodtam- mondta halkan. Aaron kuncogva megsimította a lány arcát. Catrina beleborzongott  a lágy érintésbe. Egy könnycsepp gördült végig az arcán. Aaron közelebb hajolt és lecsókolta azt. A lány halkan és szaggatottan felsóhajtott.
            -Ennyire komoly?- kérdezte a fiú meglepetten. Catrina megfogta a kezét és megszorította. Alig észrevehetően bólintott.
            -Tudod, hogy anyámék vére miatt különös tehetségem van az álomlátáshoz. Anyának sokszor egy angyal küldte az álmokat, meg angyalvért kapott magzatkorában, és apám is különleges.
            -Talán beszélned kéne velük- mondta elgondolkozva Aaron. Catrina összeráncolta szemöldökét.
             -Aaron! Lassan egy éve, hogy elszöktünk New Yorkból, miattuk. Miattunk. Én nem fogok csak úgy visszamenni! És ha elfognak téged? Minket? A Klávé sosem bocsájtja meg nekem.-hangja határozott volt és kétségbeesett- Sosem bocsájtanak meg téged.- a fiú átölelte a derekát és magához húzta. Egészen közel, a lány füléhez hajolt és suttogni kezdett:
           - Sosem felejtem  el a napot mikor a néped, a családod helyett engem választottál - hangján érződött , hogy mosolyog. -És azt sem, amikor Magnussal alkudoztál a lakásért.- Catrina szeme előtt peregtek az emlékek arról a napról. A késő őszi levegő, a menekülés, és Magnus hangja, aztán a portál kavalkádja. Mindenre tisztán emlékezett.
 Aaron megcsókolta a lány nyakát.
           -Keressük föl Magnust!- Aaron felállt az ágyból és újaival végig szántott a sötét haján.- Ő segít nekünk.

Sziasztok!
Tudom, hogy sokan már tülkön ülve vártátok a részt, de sajnos a laptopom tönkre ment, ezért a megígértnél később hoztam a prológust. A jövőben igyekszem betartani a havi két rész publikálását
Remélem tetszett, és megérte a várakozást. Ha tetszett iratkozz fel, és írd meg nekem kommentben.
Mindenkit puszil: Dora

5 megjegyzés:

  1. Szia! Már nagyon vártam a prológust! Eddig nagyon tetszett! Remélem nemsokára jön az első rész! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziia! Örülök, hogy tetszett <3 Igyekszem vele :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Szia Dora!
    Véletlenül keveredtem most ide és mikor látt, hogy visszatértél szörnyen megörültem! Már lemondtam arról, hogy végre valami igényes árnyvadász történetet olvassak, de szerencsére nem tüntél el végleg!

    VálaszTörlés
  4. Szia Dora!
    Véletlenül keveredtem most ide és mikor látt, hogy visszatértél szörnyen megörültem! Már lemondtam arról, hogy végre valami igényes árnyvadász történetet olvassak, de szerencsére nem tüntél el végleg!

    VálaszTörlés