2017. január 6., péntek

3.fejezet

Kristálypenge

     Futott valami elől. Nem látta, hogy mi az, de a menekülőösztöne arra késztette, hogy szaladjon, és ne nézzen hátra. Haját kegyetlenül tépték a fák ágai, bőrébe martak, és hosszasan felszaggatták rúnával tarkított bőrét. Vér serkent mindenütt ahol a gallyak hozzáértek. Millió apró vágás éktelenkedett az arcán, és méretük ellenére apró, bő patakokban fojt belőlük a ragacsos, vörös folyadék, mely izzadsággal  keveredett. Kezével dühösen törölte az arcát. 
     Ahogy kitört a fák közül, erős fény csapta meg a szemét. Egy nagy, fákkal körülölet területen találta magát, ahol egy nagy, sötét vizű tó foglalt helyet. A Lyn tó. Gondolta magában a lány. Ismerte ezt a helyet. Egyszer kiskorában,, mikor az anyja a Klávé egyik unalmas megbeszélésére magával hozta őket, Catrina elkóborolt Bryannal és megtalálták ezt a tavat . A lány unszolására térdig belemerészkedtek a jéghideg vízbe. Arra is emlékezett, hogy Clary mennyire mérges volt, azért, amikor megtudta, hogy a lány és parabataija hol jártak. Attól kezdve sosem vitte el őket együtt Idrisbe.
      Kifulladva térdre rogyott és belemarkolt a homokba. Az apró szemcsék durván súrolták a tenyerét. Szemmagasságba emelte az öklét, ami a homokot rejtette, és szépen lassan engedte, hogy a homok kifusson, az ujjai közül, és visszaessen a többi közé. Mikor minden szem kipergett a markából, megtörölte az arcát. Vér keveredett izzadtsággal. Szemét becsukta, és arccal a nap felé fordult. Érezte, ahogy a szívverése lassul, alább hagy a kezének remegése. Testét a nyugalom harmóniája uralta.
    Hirtelen egy kislány hangja csendült fel, közvetlenül mellette. Szemöldökét összeráncolta és az  arcát a hang irányába fordította. Egy apró rézvörös hajú kislány szökdécselt a zöld fűben,  tetőtől talpig feketébe öltözött - harci öltözetet viselt. A lányt egy szőke hajú, vékony magas fiú követte, és rosszallóan méregette a lányt. Úgy tíz -tizenkét évesek lehettek. A fiú kezei mélyen a a harci öltözetének zsebébe volt süllyesztve. Catrina szíve nagyot dobbant, mikor a lány félrehúzta a haját, ezzel láthatóvá tettéve a parabatai-rúnát a nyakán- ugyanott, ahol Catrinának van. Voyance rúna villant a jobb csuklóján, ahogy  hívogatóan intett a fiúnak.  
          -Na, gyere már, Byan! Csak nem lehet olyan hideg- Egy pillanatra megszédült a pániktól, ami hirtelen öntötte el a testét, mikor felismerte a nevet, és saját magát a lányban. Talpra állt, bár a lábai remegtek. Maga sem tudta, hogy miért, de  imbolyogva tett egy lépést a lány felé, de az elment mellette, mintha észre se vette volna. Játékosan kacagva szaladt a tóhoz, és beleérintette az ujját  áttörve a sima, szürke vízfelszínt,  felszisszent a hidegtől, de belegázolt térdig.
     Mikor a fiúra pillantott, Catrina  többé már nem a gyermeket látta, hanem a felnőtt, magas csillogó szemű Bryant aki melegen mosolygott rá. Határozottan lépdelt felé. A lány térde megremegett, és megszédült. Minden annyira zavaros és összefüggéstelen volt. Bryan mosolyogva a vállára tette a kezét,és a kislány felé intett.
             -Mindig ezt szerettem benned. - mondta a gyermek-Catrinát fürkészve. - Mindig azt tetted, amit nem volt szabad. - Mondta még mindig mosolyogva. Szőke hajába túrt, majd sóhajtott egyet. -Olyan szabad voltál. - tette hozzá halkan. Szabad. Valami nem volt rendben Bryannal. Vidám kék szemei komorak lettek, nem csillogtak többé, és minden mozdulata a fájdalmat idézte. Catrina csak állt ott, és kérdően nézett legjobb barátjára. Hosszú karjával megsimította a lány karját, keze hideg volt akár a jég. Kellemetlen borzongás futott végig a lányon.
      A fiú keze megállt az vékony csuklójánál, majd gyengéden felemelte, és szétnyitotta a tenyerét. Catrina keze remegett, ideges volt, maga sem tudta miért, de nem bízott parabataiában. 
                -Ideges vagy?-kérdezte a fiú mosolyogva, majd megérintette a lány arcát. Keze még mindig hideg volt. 
               -Nem. Bízom benned. Te vagy a másik felem, lelkemnek legkedvesebb társa. -suttogta, miközben egy pillanatra sem szakította el a tekintetét a fiúétól. Olyan szavak buktak ki ajkain amiket ébren sosem mondott volna ki, ebből tudta, hogy álmodik. Itt biztonságban van. Bármit tesz, vagy mond, nem számít.
               -Tudom - mondta, majd hirtelen fémes fény villant és Catrina fém hidegét érezte a kezében. Még fel sem fogta, hogy valójában mi is történik, mikor Bryan rántott egyet a lány kezén, és a kés saját nyakába mélyesztette. - Ezért halok meg most általad.- mondta semleges hangon. 
     Vér serkent és mindent beborított. Térdre roskadt a lány előtt, de még mindig a szemébe nézett. Ugyanebben a pillanatban Catrina is felüvöltött: megszakadt a parabatai-kapcsolat. A nyakán lévő rúna égette a bőrét, ívbe feszített testtel ő is térdre rogyott, Bryan mellett. A tudat halvány szikraként pislákolt benne, de odakúszott a fiú mellé és hangosan felzokogott, torkát a kín élesen fojtogatta, és ráborult a mellkasára....

            
              -Catrina! Ébredj!- két erős kéz ragadta meg a vállát, és erőből megrázta. Hangosan felsikoltott és könnyekben tört ki. Kinyitotta a szemét és két csodálatos kék szem fürkészte őt. Habozás nélkül elkapta a vállát és magához húzta. Reszketve felzokogott, és még szorosabban megölelte.
              -Az Angyalra! Mi a franc van veled? - Kérdezte Bryan, de a lány tovább zokogott a karjaiban.. Belefúrta az arcát a vállába, aztán hirtelen eltolta magától, még ki sem tisztult a szeme a könnyektől, de erőből mellbe vágta a fiút. Az hitetlenkedve hátrahőkölt.
              -Ezt azért mert rám ijesztettél-mondta orrhangon Catrina majd megtörölte szemét. Még mindig az álom hatása alatt volt. Csak arra tudott gondolni, ahogy Bryan a saját maga által okozott sebből vérzik, és mindeközben a szemébe néz, de Catrina keze is ott volt a késen, mely az Álom-Bryan halálát okozta.
    Szemei égtek a sírástól. Közelebb hajolt a fiúhoz, de az elhátrált tőle.
                -Lehiggadtam- mondta halkan, és felemelte a kezeit, majd odahajolt a fiúhoz, és arcon puszilta.- Ezt meg azért mert még élsz.- Erre a fiú mindkét szemöldöke magasra emelkedett. Bryan két keze közé fogta a lány arcát és mélyen a szemébe nézett.
              - Jól vagy? Nagyon fura vagy...vagyis a kelleténél furábban viselkedsz - alig jutott el a tudatáig a lánynak, hogy mit mondott. Bryan aggodalmasan nézett a feldagadt szemű, felzaklatott parabataiára. Carina még mindig szédült a sokktól, kezei remegtek az adrenalintól.
              -Jól vagyok, minden oké, tényleg, csak rosszat álmodtam. - mondta halkan, remegő hanggal. Mikor a fiú hitetlenkedve nézett rá még hozzátette - Esküszöm jól vagyok.- felemelte a kezeit, de azok remegtek.
              -Cat, most szépen leülsz, és elmondod nekem, hogy mit álmodtál. Látom, hogy valami nagyon nincs rendben, és szerintem vagyok olyan jó barátod, hogy elmond mi bánt, és mi zaklatott fel ennyire.- mondta, majd megfogta a lány mindkét csuklóját és leültette az ágy szélére. Catrina homályosan látott, összefüggő ködréteg lebegett a szeme előtt, akárcsak egy tejüvegen keresztül nézett volna keresztül. A gondolatai száguldottak, és minden sejtjében érezte a rettegést. Olyan valóságosnak érezte, ahogy a fém a kezébe csúszik, és a fiú szorítását a kezén, aztán ahogy a parabatai rúna égette a bőrét. Könny gyűlt a szemébe és égette égette.
               -Tényleg jól vagyok Bry, nincs szükség erre - próbált határozott lenni, de a hangja remegett. Megpróbált felállni, de Bryan a vállánál fogva visszalökte az ágyra. Catrina összerezzent az érintésre. Minden idegszála felizzott, Kirázta  a hideg, és mérgesen nézett az aggódó kék szempárba.
                -Az Angyalra Bryan jól vagyok! Engedj  már el! - hangja hisztérikus volt. Hirtelen felzaklatta a közvetlen érintés. Lerázta a fiú kezét a válláról, és átmászott az ágyon, megkerülte azt, majd az ajtó felé vette az irány. Csak arra tudott gondolni, hogy minél előbb kijusson, és egyedül legyen. Látóterét elborították hirtelen feltörő könnyei, és maga sem értett, hogy miért akadt ki ennyire.
           A küszöbnél egyenesen beleütközött Bryanba. Erős keze a csuklóára kulcsolódott, és  rendületlenül tartotta a lányt.
             -Mindig ezt szerettem benned, hogy olyan szabad voltál. - Catrina megdermedt. Élesen levegőért kapott. Ugyanezt mondta a fiú az álmában is. -Mindig kivívtad a szabadságodat. - Melegen mosolygott a lányra, de az úgy nézett rá, mintha, nem is a parabataia állna előtte, hanem az a Hydra démon állt volna előtte, amelyik a múlt héten majdnem megölte. Bryan szemén látszott, hogy  megijesztette, ahogy a lány halálra rémült a kezei közt.
             -Nem foglak bántani.-mondta halkan.
             -Jó, de engedj! Most.- mondta Catrina remegő hangon, de határozottan.
    Kirontott az ajtón és azonnal kezdett felengedni a mellkasát szorongató félelem. Nem tudott gondolkozni, nem nézte, hogy hová tart éppen. Egyenesen beleütközött Clarybe, aki mosolyogva intett neki, de ő csak ment tovább. Még fél szemmel látta ahogy anyja összeráncolja a szemöldökét, és aggódva fordul felé, de nem törődött vele.

     Benyitott egy ajtón, a helység csendes volt,  hűvös, és átjárta a por szaga. Egyetlen kis ablakán gyéren szűrődött be a fény. Nekidőlt az ajtónak, és szabadjára engedte a könnyeit. Hangosan és hisztérikusan sírt, kezét ökölbe szorította, és a kemény betonba csapott vele. Mindig erőteljesen élte át az érzelmeket, megérezte környezetének hangulatát, és válaszolt a fel nem tett kérdésekre.

             -Jól van kedvesem, add ki magadból- mondta  egy vékony, női hang. Catrina összerezzent, és letörölte a könnyeit. A hang irányába fordult, és egy barna hajú, fiatal nőt látott, aki kedvesen mosolyog rá. Haja kontyba volt csavarva, és halványkék ruhát viselt. Kezében egy régi könyvet tartott. Kicsit rongyos volt az olvasástól, lapjai sárgák voltak, és hullámosak. A nő úgy tartotta a kezében a könyvet, mintha a legértékesebb könyv lenne, amit valaha a kezében tartott.
              -Tessa, annyira sajnálom, hogy megzavartalak- mondta bocsánatkérően, és remegő kezébe temette az arcát.
              -Semmi baj - mondta lágyan a nő.- elmondod nekem, hogy mi bánt? - fölállt a székről, és lépett Catrina mellé.
      A lány csak egy fejrázással válaszolt, és próbálta összeszedni magát. Nem akart beszélni az álmairól, az erős fájdalomról, nem akart, hogy gyengének látszódjon. Megfeszítette az állkapcsát, kihúzta a hátát, és felállt. Ekkor vette csak észre, hogy pizsamában van, melyről Micky egér mosolyogva integetett.Végig nézett magán, és a szégyentől elvörösödött.
             -Tényleg nagyon sajnálom - ez volt minden amit ki tudott mondani, de a hangja még mindig remegett.
      Mikor az ajtóhoz lépett, Tessa utána szólt.
            - Tudod kitől kaptam ezt a könyvet?-kérdezte mosolyogva, majd megsimította a kis zöld könyvet, arany betűkkel volt rányomtatva a címe. Vathek. Keze óvatosan simította a fedelét, és látszott rajta, hogy a múltban sok emlék ragadt arra a kötetre. Tessa tudta, hogy Catrina, a Herondale lány miért olyan amilyen. Tudta, hogy a Herondale név önmagában sokat jelent, és tudta, hogy a lány különleges. Tulajdonképpen az intézetben mindenki tudta, hogy milyen értékes, csak ő maga meg Bryan nem.
           -Nem.- Catrinának fogalma sem volt róla, hogy ezzel mit akar mondani a boszorkánymesternő, de visszalépett, hogy meghallgassa.
          - Ezt még az első férjemtől, William Herondaletől kaptam, mikor olyan korú lehettem mint te. Szerelmes volt belém, de egy átok miatt, amely nem is létezett, nem mert közeledni felém mert egy démon megátkozta,  hogy mindenkit akit szeretett el fog pusztulni. Tudod, a Heromdalék néha nagyon szeszélyesek tudnak lenni, néha az agyamra ment és néha legszívesebben megpofoztam volna, de nagy szíve volt, akárcsak neked. - szünetet tartott. Egyetlen egy, kövér könnycsepp gurult le az arcán. Eszébe jutott Will, amikor először csókolta, a padláson, nyakig véresen és szenteltvízzel lucskos ingben, aztán mikor Will öregen, de egyenes tartással feküdt az ágyban mellette, a halála napján.
          -Tessa, én nem....én annyira sajnálom. - Sajnálta a nőt, látta a fájdalmat a szemében, és kiváltságosnak érezte magát amiért ezt a régi sebet feltépte miatta.
        -Csak annyit akartam ezzel mondani, hogy légy erős, különleges Herondale. Titeket kiváltképpen kínoz az élet, és hidd el nekem apáddal sem kivételezett.- a lány vállára tette a kezét és mosolygott. -bármi legyen, te maradj Herondale, egy rendíthetetlen szikla...-egy magas fekete hajú, árnyvadász lépett a kis helység ajtajába. Catrina egyből felismerte James Carstairst, Tessa férjét.
         - Jem! Szia!-üdvözölte őt Tessa vidáman. Jem fürkészve nézte felesége arcát,vélhetőleg felfedezte, hogy sírt, gondolta Catrina.
           -Tessa, minden oké? Clary beszélni szeretne veled, és megkért, hogy keresselek meg, de ha nem érzed jól magad....-aggodalmasan nézett a nőre. Tessa megrázta a fejét.
           - Nem, minden rendben  -halványan rámosolygott a fiatal férfira,és vékony kezével a füle mögé tűrte barna hajtincseit. - Csak Catrinának meséltem Willről.- Jem szeme megrebbent, mikor meghallotta az egykori barátja nevét.
    Catrina sokat hallott már Willről, arról a árnyvadászról, aki egy boszorkánymesterrel házasodott össze, és gyermekük is született. Kivételes volt az ő kapcsolatuk, mivel egy boszorkánymesternek nem lehetett gyermekük, meddők voltak, mivel démon és ember szülőktől származtak. Tessa kivétel volt ez alól, mivel anyja árnyvadász volt, aki nem kapott jeleket, mert őt, és egy ember gyermeket összecseréltek. A nő nem viselte a boszorkánymesterekre jellemző jegyeket sem, mint kék bőr, villás nyelv, szárnyak, és még hasonló dolgok.
     Jem némán átölelte a nőt.
             - Ha nem akarsz jönni, nem muszáj, majd szólunk Magnusnak,ő is tud segíteni nekik.- Tessa kibontakozott az ölelésből, és mélyen a férfi szemébe nézett.
            - Jól vagyok. Minden oké tényleg. Mellesleg már csak három napot maradunk az Brooklynban, utána megyünk vissza Londonba. - Mosolyogva Catrina felé fordult. - Légy erős - kacsintott rá, majd kilépett a kis helységből és elindult Jem után.
             

     A friss nyári szél meglengette a haját, és az arcába fújta az egészet. Meredten bámult a szürke vizet, melyen a napfény apró sugarai táncoltak. A keze alatt érezte a a felpattogzott festéket a vaskorláton. Szerette ezt a helyet. Itt egyedül lehetett. Becsukta a szemét, és hallgatta ahogy a a szél csendesen a parton lévő köveknek csapkodja a vizet. Csukott szemmel hátravetette a fejét. 
      Lépteket hallott maga mögött, de nem fordult hátra - tudta, hogy ki jön.
         - Mindig itt vagy. -mondta jókedvűen és felugrotta lány mellé a vasrúdra.A lány csak megvonta a vállát és kinyitotta szemét, és fürkészően nézett parabataia kék szemébe. - Milyen antiszociális tárasat választottam magamnak. -csóválta a fejét Bryan és vállával meglökte Catrina vállát.A lány válaszul karon bokszolta a fiút, és nevetve leugrott a rúdról.
          - Amúgy is, én kértelek fel, hogy legyél a társam, nem te. Baj van az emlékezőképességeddel, Bryan. Nem emlékszel arra a napra, amikor kiskorodban elkaptad az egyik mondén öregasszonynak azt a rusnya macskáját, mert azt hitted, hogy démon, és minden áron meg akartad ölni? - a lány itt kuncogott, mert eszébe jutott, a tíz éves Bryan, amint azt a szerencsétlen macskát hurcolta és mindenkivel közölte, hogy elkapta élete első démonját, egyedül. 
          -Hé! az egy igazán ijesztő állat volt. mentségemre legyen, hogy akkoriban még nem-igen láttam démont. Foltokban hullott a szőre, és csak az Angyal tudja milyen színe volt, vicsorgott rám, és még meg is támadott. Tisztára úgy nézett ki mint egy  démon.- mondta a fiú sértődötten.
          -Ha te mondod. - kacsintott rá a lány. -De csak úgy zárójelben megjegyezném, hogy egyáltalán nem hasonlított rá. - Catrina a kezeivel zárójeleket rajzolt a levegőbe, és kuncogva elindult. - Amikor az a bestia szétkarmolta a kezedet, és úgy néztél ki, mint aki összevagdosta magát, próbáltál magadra egy iratzét rajzolni, de nem nem igen sikerült és hisztiztél mint egy kislány, ezért úgy gondoltam, hogy jól jön neked a segítségem, az én művészi rúnáim. - a szája fülig ért. Mikor Bryan utolérte őt, átkarolta a vállát és magához húzta, és egy puszit nyomott a feje búbjára.
             -Az Ép-Elméjű-Catrina végre visszatért köreinkbe.- Mondta - Hol bujkáltál eddig? Nagy fájt, ahogy a másik megkínzott? - Catrina oldalba könyökölte a fút.
             -Ha holnap reggel  arra ébredsz, hogy apró tündérek mászkálnak az ágyadban akkor tudd, hogy azért van, mer folyton szekálsz - mondta Catrina jóízűen nevetve.
            -Még hogy én szekállak?! - Bryan mosolyogva nézett a lányra. Örült, hogy visszakapta a barátját. Angyalian szép, ördögi mosoly jelent meg a lány arcán. - De ha már  így állunk akkor jó. Ha nem szereted az apró tündéreket... - mondta gonoszan mosolyogva. - Tudod van az a dögös pincérnő az ötvenkettedik utcában lévő mexikói büfében ....-hangosan felnevetett, ahogy meglátta a fiú arcát.
            -Meg ne próbáld.- mondta Bryan
            -De most miért? Olyan kedves lány - Catrina hasa hangosan megkordult, a kaja gondolatára, hiszen még nem evett aznap semmit. - Persze ha szereted az féjeket - Hangos nevetésben tört ki ismét mire Bryan rálépett a lábára. Még akkor is így veszekedtek, amikor beléptek a Nachos&Cactus étterembe.
   
         
   
            

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése