2017. január 6., péntek

3.fejezet

Kristálypenge

     Futott valami elől. Nem látta, hogy mi az, de a menekülőösztöne arra késztette, hogy szaladjon, és ne nézzen hátra. Haját kegyetlenül tépték a fák ágai, bőrébe martak, és hosszasan felszaggatták rúnával tarkított bőrét. Vér serkent mindenütt ahol a gallyak hozzáértek. Millió apró vágás éktelenkedett az arcán, és méretük ellenére apró, bő patakokban fojt belőlük a ragacsos, vörös folyadék, mely izzadsággal  keveredett. Kezével dühösen törölte az arcát. 
     Ahogy kitört a fák közül, erős fény csapta meg a szemét. Egy nagy, fákkal körülölet területen találta magát, ahol egy nagy, sötét vizű tó foglalt helyet. A Lyn tó. Gondolta magában a lány. Ismerte ezt a helyet. Egyszer kiskorában,, mikor az anyja a Klávé egyik unalmas megbeszélésére magával hozta őket, Catrina elkóborolt Bryannal és megtalálták ezt a tavat . A lány unszolására térdig belemerészkedtek a jéghideg vízbe. Arra is emlékezett, hogy Clary mennyire mérges volt, azért, amikor megtudta, hogy a lány és parabataija hol jártak. Attól kezdve sosem vitte el őket együtt Idrisbe.
      Kifulladva térdre rogyott és belemarkolt a homokba. Az apró szemcsék durván súrolták a tenyerét. Szemmagasságba emelte az öklét, ami a homokot rejtette, és szépen lassan engedte, hogy a homok kifusson, az ujjai közül, és visszaessen a többi közé. Mikor minden szem kipergett a markából, megtörölte az arcát. Vér keveredett izzadtsággal. Szemét becsukta, és arccal a nap felé fordult. Érezte, ahogy a szívverése lassul, alább hagy a kezének remegése. Testét a nyugalom harmóniája uralta.
    Hirtelen egy kislány hangja csendült fel, közvetlenül mellette. Szemöldökét összeráncolta és az  arcát a hang irányába fordította. Egy apró rézvörös hajú kislány szökdécselt a zöld fűben,  tetőtől talpig feketébe öltözött - harci öltözetet viselt. A lányt egy szőke hajú, vékony magas fiú követte, és rosszallóan méregette a lányt. Úgy tíz -tizenkét évesek lehettek. A fiú kezei mélyen a a harci öltözetének zsebébe volt süllyesztve. Catrina szíve nagyot dobbant, mikor a lány félrehúzta a haját, ezzel láthatóvá tettéve a parabatai-rúnát a nyakán- ugyanott, ahol Catrinának van. Voyance rúna villant a jobb csuklóján, ahogy  hívogatóan intett a fiúnak.  
          -Na, gyere már, Byan! Csak nem lehet olyan hideg- Egy pillanatra megszédült a pániktól, ami hirtelen öntötte el a testét, mikor felismerte a nevet, és saját magát a lányban. Talpra állt, bár a lábai remegtek. Maga sem tudta, hogy miért, de  imbolyogva tett egy lépést a lány felé, de az elment mellette, mintha észre se vette volna. Játékosan kacagva szaladt a tóhoz, és beleérintette az ujját  áttörve a sima, szürke vízfelszínt,  felszisszent a hidegtől, de belegázolt térdig.
     Mikor a fiúra pillantott, Catrina  többé már nem a gyermeket látta, hanem a felnőtt, magas csillogó szemű Bryant aki melegen mosolygott rá. Határozottan lépdelt felé. A lány térde megremegett, és megszédült. Minden annyira zavaros és összefüggéstelen volt. Bryan mosolyogva a vállára tette a kezét,és a kislány felé intett.
             -Mindig ezt szerettem benned. - mondta a gyermek-Catrinát fürkészve. - Mindig azt tetted, amit nem volt szabad. - Mondta még mindig mosolyogva. Szőke hajába túrt, majd sóhajtott egyet. -Olyan szabad voltál. - tette hozzá halkan. Szabad. Valami nem volt rendben Bryannal. Vidám kék szemei komorak lettek, nem csillogtak többé, és minden mozdulata a fájdalmat idézte. Catrina csak állt ott, és kérdően nézett legjobb barátjára. Hosszú karjával megsimította a lány karját, keze hideg volt akár a jég. Kellemetlen borzongás futott végig a lányon.
      A fiú keze megállt az vékony csuklójánál, majd gyengéden felemelte, és szétnyitotta a tenyerét. Catrina keze remegett, ideges volt, maga sem tudta miért, de nem bízott parabataiában. 
                -Ideges vagy?-kérdezte a fiú mosolyogva, majd megérintette a lány arcát. Keze még mindig hideg volt. 
               -Nem. Bízom benned. Te vagy a másik felem, lelkemnek legkedvesebb társa. -suttogta, miközben egy pillanatra sem szakította el a tekintetét a fiúétól. Olyan szavak buktak ki ajkain amiket ébren sosem mondott volna ki, ebből tudta, hogy álmodik. Itt biztonságban van. Bármit tesz, vagy mond, nem számít.
               -Tudom - mondta, majd hirtelen fémes fény villant és Catrina fém hidegét érezte a kezében. Még fel sem fogta, hogy valójában mi is történik, mikor Bryan rántott egyet a lány kezén, és a kés saját nyakába mélyesztette. - Ezért halok meg most általad.- mondta semleges hangon. 
     Vér serkent és mindent beborított. Térdre roskadt a lány előtt, de még mindig a szemébe nézett. Ugyanebben a pillanatban Catrina is felüvöltött: megszakadt a parabatai-kapcsolat. A nyakán lévő rúna égette a bőrét, ívbe feszített testtel ő is térdre rogyott, Bryan mellett. A tudat halvány szikraként pislákolt benne, de odakúszott a fiú mellé és hangosan felzokogott, torkát a kín élesen fojtogatta, és ráborult a mellkasára....

            
              -Catrina! Ébredj!- két erős kéz ragadta meg a vállát, és erőből megrázta. Hangosan felsikoltott és könnyekben tört ki. Kinyitotta a szemét és két csodálatos kék szem fürkészte őt. Habozás nélkül elkapta a vállát és magához húzta. Reszketve felzokogott, és még szorosabban megölelte.
              -Az Angyalra! Mi a franc van veled? - Kérdezte Bryan, de a lány tovább zokogott a karjaiban.. Belefúrta az arcát a vállába, aztán hirtelen eltolta magától, még ki sem tisztult a szeme a könnyektől, de erőből mellbe vágta a fiút. Az hitetlenkedve hátrahőkölt.
              -Ezt azért mert rám ijesztettél-mondta orrhangon Catrina majd megtörölte szemét. Még mindig az álom hatása alatt volt. Csak arra tudott gondolni, ahogy Bryan a saját maga által okozott sebből vérzik, és mindeközben a szemébe néz, de Catrina keze is ott volt a késen, mely az Álom-Bryan halálát okozta.
    Szemei égtek a sírástól. Közelebb hajolt a fiúhoz, de az elhátrált tőle.
                -Lehiggadtam- mondta halkan, és felemelte a kezeit, majd odahajolt a fiúhoz, és arcon puszilta.- Ezt meg azért mert még élsz.- Erre a fiú mindkét szemöldöke magasra emelkedett. Bryan két keze közé fogta a lány arcát és mélyen a szemébe nézett.
              - Jól vagy? Nagyon fura vagy...vagyis a kelleténél furábban viselkedsz - alig jutott el a tudatáig a lánynak, hogy mit mondott. Bryan aggodalmasan nézett a feldagadt szemű, felzaklatott parabataiára. Carina még mindig szédült a sokktól, kezei remegtek az adrenalintól.
              -Jól vagyok, minden oké, tényleg, csak rosszat álmodtam. - mondta halkan, remegő hanggal. Mikor a fiú hitetlenkedve nézett rá még hozzátette - Esküszöm jól vagyok.- felemelte a kezeit, de azok remegtek.
              -Cat, most szépen leülsz, és elmondod nekem, hogy mit álmodtál. Látom, hogy valami nagyon nincs rendben, és szerintem vagyok olyan jó barátod, hogy elmond mi bánt, és mi zaklatott fel ennyire.- mondta, majd megfogta a lány mindkét csuklóját és leültette az ágy szélére. Catrina homályosan látott, összefüggő ködréteg lebegett a szeme előtt, akárcsak egy tejüvegen keresztül nézett volna keresztül. A gondolatai száguldottak, és minden sejtjében érezte a rettegést. Olyan valóságosnak érezte, ahogy a fém a kezébe csúszik, és a fiú szorítását a kezén, aztán ahogy a parabatai rúna égette a bőrét. Könny gyűlt a szemébe és égette égette.
               -Tényleg jól vagyok Bry, nincs szükség erre - próbált határozott lenni, de a hangja remegett. Megpróbált felállni, de Bryan a vállánál fogva visszalökte az ágyra. Catrina összerezzent az érintésre. Minden idegszála felizzott, Kirázta  a hideg, és mérgesen nézett az aggódó kék szempárba.
                -Az Angyalra Bryan jól vagyok! Engedj  már el! - hangja hisztérikus volt. Hirtelen felzaklatta a közvetlen érintés. Lerázta a fiú kezét a válláról, és átmászott az ágyon, megkerülte azt, majd az ajtó felé vette az irány. Csak arra tudott gondolni, hogy minél előbb kijusson, és egyedül legyen. Látóterét elborították hirtelen feltörő könnyei, és maga sem értett, hogy miért akadt ki ennyire.
           A küszöbnél egyenesen beleütközött Bryanba. Erős keze a csuklóára kulcsolódott, és  rendületlenül tartotta a lányt.
             -Mindig ezt szerettem benned, hogy olyan szabad voltál. - Catrina megdermedt. Élesen levegőért kapott. Ugyanezt mondta a fiú az álmában is. -Mindig kivívtad a szabadságodat. - Melegen mosolygott a lányra, de az úgy nézett rá, mintha, nem is a parabataia állna előtte, hanem az a Hydra démon állt volna előtte, amelyik a múlt héten majdnem megölte. Bryan szemén látszott, hogy  megijesztette, ahogy a lány halálra rémült a kezei közt.
             -Nem foglak bántani.-mondta halkan.
             -Jó, de engedj! Most.- mondta Catrina remegő hangon, de határozottan.
    Kirontott az ajtón és azonnal kezdett felengedni a mellkasát szorongató félelem. Nem tudott gondolkozni, nem nézte, hogy hová tart éppen. Egyenesen beleütközött Clarybe, aki mosolyogva intett neki, de ő csak ment tovább. Még fél szemmel látta ahogy anyja összeráncolja a szemöldökét, és aggódva fordul felé, de nem törődött vele.

     Benyitott egy ajtón, a helység csendes volt,  hűvös, és átjárta a por szaga. Egyetlen kis ablakán gyéren szűrődött be a fény. Nekidőlt az ajtónak, és szabadjára engedte a könnyeit. Hangosan és hisztérikusan sírt, kezét ökölbe szorította, és a kemény betonba csapott vele. Mindig erőteljesen élte át az érzelmeket, megérezte környezetének hangulatát, és válaszolt a fel nem tett kérdésekre.

             -Jól van kedvesem, add ki magadból- mondta  egy vékony, női hang. Catrina összerezzent, és letörölte a könnyeit. A hang irányába fordult, és egy barna hajú, fiatal nőt látott, aki kedvesen mosolyog rá. Haja kontyba volt csavarva, és halványkék ruhát viselt. Kezében egy régi könyvet tartott. Kicsit rongyos volt az olvasástól, lapjai sárgák voltak, és hullámosak. A nő úgy tartotta a kezében a könyvet, mintha a legértékesebb könyv lenne, amit valaha a kezében tartott.
              -Tessa, annyira sajnálom, hogy megzavartalak- mondta bocsánatkérően, és remegő kezébe temette az arcát.
              -Semmi baj - mondta lágyan a nő.- elmondod nekem, hogy mi bánt? - fölállt a székről, és lépett Catrina mellé.
      A lány csak egy fejrázással válaszolt, és próbálta összeszedni magát. Nem akart beszélni az álmairól, az erős fájdalomról, nem akart, hogy gyengének látszódjon. Megfeszítette az állkapcsát, kihúzta a hátát, és felállt. Ekkor vette csak észre, hogy pizsamában van, melyről Micky egér mosolyogva integetett.Végig nézett magán, és a szégyentől elvörösödött.
             -Tényleg nagyon sajnálom - ez volt minden amit ki tudott mondani, de a hangja még mindig remegett.
      Mikor az ajtóhoz lépett, Tessa utána szólt.
            - Tudod kitől kaptam ezt a könyvet?-kérdezte mosolyogva, majd megsimította a kis zöld könyvet, arany betűkkel volt rányomtatva a címe. Vathek. Keze óvatosan simította a fedelét, és látszott rajta, hogy a múltban sok emlék ragadt arra a kötetre. Tessa tudta, hogy Catrina, a Herondale lány miért olyan amilyen. Tudta, hogy a Herondale név önmagában sokat jelent, és tudta, hogy a lány különleges. Tulajdonképpen az intézetben mindenki tudta, hogy milyen értékes, csak ő maga meg Bryan nem.
           -Nem.- Catrinának fogalma sem volt róla, hogy ezzel mit akar mondani a boszorkánymesternő, de visszalépett, hogy meghallgassa.
          - Ezt még az első férjemtől, William Herondaletől kaptam, mikor olyan korú lehettem mint te. Szerelmes volt belém, de egy átok miatt, amely nem is létezett, nem mert közeledni felém mert egy démon megátkozta,  hogy mindenkit akit szeretett el fog pusztulni. Tudod, a Heromdalék néha nagyon szeszélyesek tudnak lenni, néha az agyamra ment és néha legszívesebben megpofoztam volna, de nagy szíve volt, akárcsak neked. - szünetet tartott. Egyetlen egy, kövér könnycsepp gurult le az arcán. Eszébe jutott Will, amikor először csókolta, a padláson, nyakig véresen és szenteltvízzel lucskos ingben, aztán mikor Will öregen, de egyenes tartással feküdt az ágyban mellette, a halála napján.
          -Tessa, én nem....én annyira sajnálom. - Sajnálta a nőt, látta a fájdalmat a szemében, és kiváltságosnak érezte magát amiért ezt a régi sebet feltépte miatta.
        -Csak annyit akartam ezzel mondani, hogy légy erős, különleges Herondale. Titeket kiváltképpen kínoz az élet, és hidd el nekem apáddal sem kivételezett.- a lány vállára tette a kezét és mosolygott. -bármi legyen, te maradj Herondale, egy rendíthetetlen szikla...-egy magas fekete hajú, árnyvadász lépett a kis helység ajtajába. Catrina egyből felismerte James Carstairst, Tessa férjét.
         - Jem! Szia!-üdvözölte őt Tessa vidáman. Jem fürkészve nézte felesége arcát,vélhetőleg felfedezte, hogy sírt, gondolta Catrina.
           -Tessa, minden oké? Clary beszélni szeretne veled, és megkért, hogy keresselek meg, de ha nem érzed jól magad....-aggodalmasan nézett a nőre. Tessa megrázta a fejét.
           - Nem, minden rendben  -halványan rámosolygott a fiatal férfira,és vékony kezével a füle mögé tűrte barna hajtincseit. - Csak Catrinának meséltem Willről.- Jem szeme megrebbent, mikor meghallotta az egykori barátja nevét.
    Catrina sokat hallott már Willről, arról a árnyvadászról, aki egy boszorkánymesterrel házasodott össze, és gyermekük is született. Kivételes volt az ő kapcsolatuk, mivel egy boszorkánymesternek nem lehetett gyermekük, meddők voltak, mivel démon és ember szülőktől származtak. Tessa kivétel volt ez alól, mivel anyja árnyvadász volt, aki nem kapott jeleket, mert őt, és egy ember gyermeket összecseréltek. A nő nem viselte a boszorkánymesterekre jellemző jegyeket sem, mint kék bőr, villás nyelv, szárnyak, és még hasonló dolgok.
     Jem némán átölelte a nőt.
             - Ha nem akarsz jönni, nem muszáj, majd szólunk Magnusnak,ő is tud segíteni nekik.- Tessa kibontakozott az ölelésből, és mélyen a férfi szemébe nézett.
            - Jól vagyok. Minden oké tényleg. Mellesleg már csak három napot maradunk az Brooklynban, utána megyünk vissza Londonba. - Mosolyogva Catrina felé fordult. - Légy erős - kacsintott rá, majd kilépett a kis helységből és elindult Jem után.
             

     A friss nyári szél meglengette a haját, és az arcába fújta az egészet. Meredten bámult a szürke vizet, melyen a napfény apró sugarai táncoltak. A keze alatt érezte a a felpattogzott festéket a vaskorláton. Szerette ezt a helyet. Itt egyedül lehetett. Becsukta a szemét, és hallgatta ahogy a a szél csendesen a parton lévő köveknek csapkodja a vizet. Csukott szemmel hátravetette a fejét. 
      Lépteket hallott maga mögött, de nem fordult hátra - tudta, hogy ki jön.
         - Mindig itt vagy. -mondta jókedvűen és felugrotta lány mellé a vasrúdra.A lány csak megvonta a vállát és kinyitotta szemét, és fürkészően nézett parabataia kék szemébe. - Milyen antiszociális tárasat választottam magamnak. -csóválta a fejét Bryan és vállával meglökte Catrina vállát.A lány válaszul karon bokszolta a fiút, és nevetve leugrott a rúdról.
          - Amúgy is, én kértelek fel, hogy legyél a társam, nem te. Baj van az emlékezőképességeddel, Bryan. Nem emlékszel arra a napra, amikor kiskorodban elkaptad az egyik mondén öregasszonynak azt a rusnya macskáját, mert azt hitted, hogy démon, és minden áron meg akartad ölni? - a lány itt kuncogott, mert eszébe jutott, a tíz éves Bryan, amint azt a szerencsétlen macskát hurcolta és mindenkivel közölte, hogy elkapta élete első démonját, egyedül. 
          -Hé! az egy igazán ijesztő állat volt. mentségemre legyen, hogy akkoriban még nem-igen láttam démont. Foltokban hullott a szőre, és csak az Angyal tudja milyen színe volt, vicsorgott rám, és még meg is támadott. Tisztára úgy nézett ki mint egy  démon.- mondta a fiú sértődötten.
          -Ha te mondod. - kacsintott rá a lány. -De csak úgy zárójelben megjegyezném, hogy egyáltalán nem hasonlított rá. - Catrina a kezeivel zárójeleket rajzolt a levegőbe, és kuncogva elindult. - Amikor az a bestia szétkarmolta a kezedet, és úgy néztél ki, mint aki összevagdosta magát, próbáltál magadra egy iratzét rajzolni, de nem nem igen sikerült és hisztiztél mint egy kislány, ezért úgy gondoltam, hogy jól jön neked a segítségem, az én művészi rúnáim. - a szája fülig ért. Mikor Bryan utolérte őt, átkarolta a vállát és magához húzta, és egy puszit nyomott a feje búbjára.
             -Az Ép-Elméjű-Catrina végre visszatért köreinkbe.- Mondta - Hol bujkáltál eddig? Nagy fájt, ahogy a másik megkínzott? - Catrina oldalba könyökölte a fút.
             -Ha holnap reggel  arra ébredsz, hogy apró tündérek mászkálnak az ágyadban akkor tudd, hogy azért van, mer folyton szekálsz - mondta Catrina jóízűen nevetve.
            -Még hogy én szekállak?! - Bryan mosolyogva nézett a lányra. Örült, hogy visszakapta a barátját. Angyalian szép, ördögi mosoly jelent meg a lány arcán. - De ha már  így állunk akkor jó. Ha nem szereted az apró tündéreket... - mondta gonoszan mosolyogva. - Tudod van az a dögös pincérnő az ötvenkettedik utcában lévő mexikói büfében ....-hangosan felnevetett, ahogy meglátta a fiú arcát.
            -Meg ne próbáld.- mondta Bryan
            -De most miért? Olyan kedves lány - Catrina hasa hangosan megkordult, a kaja gondolatára, hiszen még nem evett aznap semmit. - Persze ha szereted az féjeket - Hangos nevetésben tört ki ismét mire Bryan rálépett a lábára. Még akkor is így veszekedtek, amikor beléptek a Nachos&Cactus étterembe.
   
         
   
            

2016. augusztus 24., szerda

2.fejezet

Sötét horizont

      A hold ezüstösen ragyogott a fekete égbolton, melyet ezernyi csillag ragyogása tarkított.  Tücskök halk zenéje töltötte be, a szokatlanul hűvös levegőt, melyet a szél lágyan sodort a keblén, és kelt vele útra.  Zsenge fűszálakat lengetett meg, és  gyenge fák ágait mozgatta, ellentmondást nem tűrő kecsességgel suhant el egy magányos lovas mellett. Játékra kelt a ló sörényével, gyengéden cibálta a vaj színű tincseket, amik sártól, és a ló izzadságától voltak lucskosak.
    Halkan lépkedett az állat a fűben, testét átitatta az izzadság és a mocsok. Egy, valaha díszes drága nyereg  volt a hátán, de mostanra a bőrt kiszívta a nap, és az intenzív használat miatt több helyen is szakadozott. Gazdag díszítése megkopott, de maradtak még árulkodó jelek az eredeti kinézetéről: zöld festékkel húzott finom vonalak a Tündérek népének címerét rajzolta ki.  A kantár csak egy egyszerű madzagból rögtönzött darab volt, és a zabla is csak rá volt erősítve.
       A kimerültségtől megbotlott a ló, de mielőtt eleshetett volna, lovasa megrántotta a kötelet, mire a zabla megfeszült, és a hátas már vissza is nyerte az egyensúlyát. Sötét csuklya takarta a lovas arcát, csak élesen kirajzolódó arccsontját  sápadtan világította meg a hold. Arca a fájdalomtól grimaszba torzult mikor a kötél a tenyerébe vájt, és felsértette vele a csúf heget a tenyerén. Vér serkent, és sötétre festette a kantárszárat. Egy  kövér vércsepp a ló lapockájára csöppent,  és vörösre színezte az állat szőrét.
       Hosszú órákon át meneteltek, már a nap első, aranyló sugarai utat törtek maguknak a tintakék égbolton, és megszólaltak az első madarak; trillázva köszöntötték a felkelő napot. A ló egyre bizonytalanabbul lépkedett, de amint a lovas a sarkát az oldalába mélyesztette ismét gyorsabb tempóra váltott. A lovas keze mélyen a nyereg táskába túrt, és előhúzott onnan egy fém színű kulacsot. A szájához vette, de csak egyetlen kövér vízcsepp gördült végig az üveg nyakán, és landolt a lány kiszáradt, sebes száján. Mohón lenyalta az ajkát, majd csalódottan, és vágyakozóan ismét megdöntötte, de az üres volt. Összeráncolt szemöldökkel dobta vissza a táskába az üveget, és a tekintete a horizontot pásztázta. Egyre bizonytalanabbul lépkedett a ló, minden lépésnél meg-megingott a teste,  a lovas hiába sarkalta, nem tudta biztosabb léptekre ösztönözi.
       A hátas élesen beszívta a levegőt, és azonnal ki is eresztette. Az egész teste megremegett, majd hangatanul térdre rogyott, megtámasztva fáradt testét a puha harmatos fűben. Még mielőtt leesett volna, a lovas leugrott a nyeregből. Pánikba esett. Mielőtt lefeküdt volna a ló, kikapcsolta a heveder szíjat, és lerángatta a nyerget, amely az izzadságól a szőrhöz tapadt.
       Két kezébe fogta az állat selymes orrát és gyengéden simogatni kezdte. Szép, dallamos nyelven suttogott a fülébe, majd lassan és óvatosan levette a fejéről a kantárt. Kibújtatta a füleit, és oldalra dobta a szerszámot. Hátrahajtotta a csuklyáját, ezzel láthatóvá téve az arcát.
     A gyér napfényben kirajzolódott éles arccsontja. Éjfekete haja gyönyörű kontrasztot adott vékony arcának. A mélyen ülő szemei nagyon világos szürkék voltak, szinte fehér, csak néhol egy-egy arany szál látszott az  íriszében. Vékony, remegő kezével gyengéden megsimította az állat izmos nyakát.
             -Tarts ki!- suttogta. Hangja selymes volt, de remegett a kétségbeeséstől. Két ujjal megérintette a ló homlokát, majd becsukta a szemét, és halkan dúdolni kezdett. Kezdetben csak mormogott, de aztán, ahogy egyre hangosodott, egy bonyolult szövegű, cifra nyelvezetű, lágy szöveget kántált. Testét vörösen izzó aura fogta körbe.
     Mikor abbahagyta, elégedetten látta, hogy a hátas felemeli a fejét. Kimerülten megdörzsölte az állat orrát. A ló fölállt,nagy szemekkel nézett le  a lányra, mikor az nem mozdult, nyugtalanul kapálni kezdte a földet, és prüszkölt.
             -Pihenj le, hosszú még az utunk.- mondta kedvesen és megpaskolta a ló nyakát. -Nem bánt itt minket semmi-  mondta, majd megfogta a hátas orrát, és ismét halkan suttogott neki, miközben egyenletesen simogatta a nyakát. Pár perc elteltével megnyugodott.-Maradj,és feküdj le szépen.- mondta végül.  Az, mint aki érti, letette a  fejét a fűbe és becsukta a szemét.
     Lefeküdt a ló mellé, de amint lehunyta a szemét lépéseket hallott. Először messziről, de másodperces gyorsasággal erősödött a hang egészen közelire. Riadtan kapta fel a fejét, de elkésett. A magas alak már a feje fölé hajolva vigyorgott az arcába.
              -Legközelebb hagyd, hogy a lovad gondolkodjon- mondta az alak pimaszul, és a lány karja után nyúlt.


      A villám fénye egy pillanatra betöltötte a szobát, majd minden ismét elsötétedett. Az eső halkan kopogott az intézet ablakán, ritmustalanul verte az üveget. Hirtelen dörgés hallatszott, mélyen, öblösen zengett, majd ismét csak az eső kopogását lehetett hallani. Kint a nyár ellenére, hűvös volt a levegő, szél süvített.
      Bryan a folyosón állt, és a szép, színes ablakon keresztül figyelte, ahogy az esőcseppek egymással versenyezve folynak le. Az ablak egy jól ismert jelenetet ábrázolt, ahol Raziel angyal a tóból emelkedik ki, egyik kezében a Végzet kardja, a másikban pedig a Végzet kelyhe. A tó partján, az angyallal szemben ott volt Jonathan Shadowhunter. Bryan mindig komorna látta a képen szereplőket; az angyal kőkemény vonásai, ahogy egész testét körülölelik az ezüst szárnyai, Jonath an, ahogy eltörpül Raziel mellett. Ahogy csurgott le az ablakon a víz, olyan látszatot keltett, mintha az angyal könnyezne.
      Magnussal folytatott  gyors, de annál mélyebb beszélgetés óta két nap telt el. Sokat gondolkozott azon, amit a boszorkánymester mondott. Catrina testvére helyett, testvére volt.
      Mikor New Yorkaba került, egyedül volt és félt, nem ismert senkit, mindenkit ellökött magától, mert félt, hogy egyszer csak, levetkőzve a kedves álcát, gorombán fognak vele bánni, talán még meg is ölik. Gyakran gyötörték rémálmok a sötét harcosokról, újra meg újra visszatért a jelenet, ahogy az anyja, eltorzult arccal a falhoz szorította, de ő addig dobálta magát még el nem szabadult....
       A gondolkodásból egy hideg, vizes kéz zökkentette ki, mely a tarkójához csapódott. Tudta, hogy kihez tartozik ez kéz.
          - Ilyen hideg van kint- mondta a kézhez tartozó hang. Bryan lassan megfordult, és halványan rámosolygott a csillogó szemű Catrinára. Haja vizesen tapadt a fejére, és halványkék pólója nehéz volt a víztől, látni engedte szép alakját , aranyfoltos zöld  szeme csillogott.
         -Cat, már megint kiálltál az esőbe?-kérdezte rosszallóan a fiú, de mosolygott. A lány válaszul csak még szélesebben mosolygott. -Sosem fogom megérteni, hogy miért szereted ennyire a viharokat- mondta mosolyogva Bryan.
         - Nem is várom el, hogy megértsd- mondta a lány tettetett sértődöttséggel, majd a kezével úgy tett, mintha lefröcskölné a fiút. - imádom ahogy fék nélkül tombol, azt a szabadságérzetet amit nyújt- felsóhajtott és felnézett a plafonra - feltölt- mondta halkabban.
          - Te dilis vagy- mosolygott Bryan. - de én ilyen dilisnek szeretem az én parabataiomat- mondtam, majd összeborzolta a lány vizes haját. Catrina odanyúlt a fiú kezéért, hogy ellökje onnan, de amint hozzáért és ellökte, máris lendült a keze és oldalba bökte a fiút. A lány ujja  Bryan oldalába fúródott. A fiú felszisszent, és mosolyogva összegörnyedt, és a keze  már lendült is, és két kézzel bökdöste a lányt, aki felnevetett majd játékosan elsötétült a szeme.

       Emberi szemmel szinte érzékelhetetlen gyorsasággal kirúgta a parabataia lábát. Bryan szeme elkerekedett, de mielőtt földet ért volna felnyúlt és határozott mozdulattal lerántotta a lányt maga mellé. Catrina sikoltott egyet mikor elvesztette az egyensúlyát, de azonnal visszanyerte, és ráesett a fiúra. Rákönyökölt a mellkasára, és vidáman mosolygott. A fiú bokája hajlatába illesztette a lábát, és rátámaszkodott.
      Diadalmasan a fiú szemébe nézett, nedves haja a fiú homlokát csiklandozta. Bryannak csillogott a szeme, akár a tenger, mikor az utolsó napsugarak a felszínén táncot lejtenek.
       - Nyertem- mondat elégedetten a lány, majd legördült a fiúról. Bryan elmosolyodott, majd hirtelen oldalra lökte a lányt, aki próbált felállni, és teljes súlyával rátámaszkodott. A lány két kezét a feje mellett a padlóra szorította, és vidáman csillogó szemmel a lányra mosolygott. Teljes testével ránehézkedett a lány testére, egész testével a padlóhoz nyomta.
       -Tényleg? Pedig én úgy látom, hogy elég szorult helyzetben vagy.- mondta vidáman. Szőke haja a szemébe lógott, és kaján vigyor terült szét az arcán. Catrina felnevetett. Nevetése betöltötte a folyosót, elnyomva az eső monoton kopogását. A lány megrántotta az egyik kezét de az nem szabadult. Tettetett sértődöttséggel felnézett Byanra
       -Na jó, most már engedj el.-mondta, még mindig sértődötten. Bryan még szélesebbre húzta a szálát.
       -Küzdj meg érte.- hangja vidáman csendült. Egy ujjnyi hely sem volt az orruk között.  Egy pillanat erejéig nem mozdult, de aztán elfordította a fejét.- Te mindig olyan kemény lány voltál, mutasd meg, hogy szabadítod ki magadat ebből - heccelte, de az unottan nézett fel a fiúra.
       -Ne csináld már!-mondta Catrina erőltetett unottsággal- bizonyítás nélkül is mindenki tudja, hogy én vagyok a legjobb-kacsintott a fiúra.
       -Nem, nem te vagy- mosolygott Bryan- te neked csak nagy a szád, és túl sokat képzelsz magadról- mosolyogva ismét közel hajolt a lányhoz, a meleg, párás lélegzete súrolta Catrina orcáját. A heccelésre mindig is érzékeny volt.
        -Várj csak te tehetségtelen....- kezdte vidám indulatossággal, de ekkor egy bakancs jelent meg Catrina fejénél. A lábbeli gazdája leereszkedett Catrina látóterébe.

     Arany fürtök tekeredtek hosszú, ovális arca mellett, gyönyörű keretbe foglalták sugárzó ábrázatát. Szemében vidámság ragyogott. Halvány rózsaszín ajka széles mosolyra görbült.
     -Szép támadás, Bryan- dicsérte a fiút Jace. - látszik, hogy az utóbbi időkben nem hagytad ki az edzéseket.-kacsintott.- Ellenben Catrina, mindig figyelj oda az ellenfeledre. Legyen rajta mindig a fél szemed. - mondta jókedvűen.
      -Én mindig figyelem!- mondta panaszosan a lány.- csak olyan kiszámíthatatlanul tört rám - nézett lesajnálóan a még mindig a kezére támaszkodó fiúra. Arca sugárzott, és elharapta a száját, nehogy előtörjön a nevetése.
       -Nem vicces!-förmedt rá Catrina, majd ismét megrántotta a kezét, de nem mozdult. A fiú szeme még mindig csillogott.
        - Mit kapok ha elengedlek?- kérdezte derűsen- ugyanis nekem nagyon tetszik az irónod. Egyedi, könnyű fogású, finom, aprólékos kidolgozású darab...-mondta elgondolkozva, mire Jace felnevetett.
         -Nem kapod meg!-mondta határozottan a lány. -Abu Dhabiból hozta nekem Alec, mikor ott járt Magnussal. - Jace egyre hangosabban nevetett.
         -Hát itt meg mi történt?- kérdezte egy kíváncsi hang. Jace mellé, egy karcsú, alacsony, vörös hajú alak állt, és leplezetlenül mosolyogva nézte a jelenetet. Hátulról átkarolta Jace derekát, és lábujjhegyre állva elérte a vállát, és saját állát nyugtatta rajt. Jace mosolyogva megsimította az apró művészkezeket a derekán.
    Catrina zavarában elvörösödött. Ritka érdekes látványt nyújtott a padlóhoz szegezve. Akár csak az apja, ő is nagy becsben tartotta a büszkeségét, amiből, nos rengeteg elpárolgott.
          -Jó. Akkor ezt még megbeszéljük- kacsintott Bryan, majd áthelyezte a testsúlyát, és a lány már is kiszabadította a kezét, amin egy nagy piros folt volt, ott ahol Bryan rátámaszkodott. Kiugrott a fiú alól, és már talpon is volt. Felszínességből úgy tett, mint aki leporolja a nadrágját, pedig semmi szükség nem volt rá; a vizes sortjára nem tapadt kosz. Clary és Jace leplezetlen vigyorral nézték a lányukat.
           -Az edzőteremben találkozunk- szólt Bryan- aztán ne hagyd magad így lefegyverezni, mint az előbb- mondta széles vigyorral.
           -Na várj csak!- Catrina játékosan célba vette a fiút az ujjával. - Csak öt percet adj, és már ott is vagyok, de félek, hogy túl durva leszek veled.- mondta lebiggyesztett ajkakkal a lány, majd előbuggyant belőle a nevetés.
           -Lehetetlenek vagytok.-csóválta mosolyogva a fejét Clary, de mire kimondta, már Catrina el is tűnt. Bryan egy mosollyal válaszolt a kijelentésre, majd megfordult és ő is elindult.


   Imádta ezeket a csipkelődéseket. Ilyenkor megszűnt számára a magány, és mindent az önfeledt jókedv töltött be. Ilyenkor mindig eszébe jutott, mikor először találkozott vele.  Mikor először lépett a lány a szobájába, alig pár hete érkezett. Napokig csak a falat bámulta, és nem mozdult az ágy széléről. Rettegett álomra hajtani a fejét, rettegett attól ami ott várta. Aztán néha a kimerültségtől csak eldőlt. Egyik ilyen alkalommal, mikor a kimerültségtől kábán feküdt, a lány benyitott hozzá, és kíváncsian fürkészte, smaragdzöld szemével. Kíváncsian méregette a fiút. Te lennél az? Kérdezte izgatottan a lány. Idősebb vagy tőlem. Mondta, majd megbökte a fiú orrát. Bryan összerezzent az érintéstől és elhúzódott.
   Keze a hűvös kilincsre siklott. Ahogy a bőréhez ért, olyan érzése támad, mintha áram rázta volna meg. Benyitott a terembe, és orrát ismerős szag csapta meg: a fém, és a bőr illata keveredett a izzadság szagával. A jól ismert, és szeretett edzőterem illata. A szobát sárgás ragyogás töltötte be, annak ellenére is, hogy odakinn szakadt az eső.  Fegyverek sorakoztak a falon, hosszú kardok, dobócsillagok, és apró pengék, és éles tőrök.  Mindegyikbe rúnákat véstek.
      Hosszú léptekkel átszelte a helységet, és megállt egy nehéz, faragott fenyő szekrénynél. Finom, precíz munkával faragott bútor mindig elkápráztatta a fiút. Kinyújtotta a kezét, és ujjait végigfuttatta a bele vésett motívumokon. Rúnák sorakoztak rajta, és megtalálhatók voltak rajta a négy nép szimbóluma is; a Hold gyermekeié, az Éjszaka gyermekeié, Lilith gyermekeié, és a tündérek népéé. Ujjai a nyitógombra kulcsolódtak, aztán egy határozott rántással, kinyílt a szekrény. Apró dobókések,  számszeríjak,  és nyílvesszők foglaltak benne helyet. Felkapott két éles dobókést, és egyszerre megpörgette őket az ujjai közt.
     A gondolatai száguldottak, ahogy közeledett a céltábla felé. Egyre csak Catrina járt az eszében. A lány, ahogy nevet, ahogy csipkelődik vele, ahogy vállvetve küzdenek egy csatában, ahogy az arca kedves mosolyra görbül, ahányszor a fiú közli vele, hogy elment az esze ...Összeráncolt a szemöldökét. Nem engedhette meg magának, hogy ilyeneket gondoljon. Soha. Megálljt parancsolt a gondolatainak, de azok megállíthatatlanul zúdultak rá, akár egy lavina, és maga alá kényszerítette. Az imént történtekre gondolt, ahogy a lány teljes súlyával nekifeszült, ahogy a nedvességtől hideg haja az ő homlokát simogatta...Keze erősen a kés köré fonódott, nagy kezébe zárta az apró markolatát. Indulatosan lendületet vett, majd minden erejét egyetlen pontra összpontosította, és elhajította a kést.     Süvítve vágta át a levegőt, szemmel követhetetlen gyorsasággal szelte át a távolságot, majd hangos csattanással belemélyedt a falra akasztott céltáblába. Bőr markolata állította meg, nehogy elsüllyedjen a tömör fában. Közelebb ment, és megvizsgálta a fegyvert. Meg sem próbálta kiszedni. Újabb fegyverért nyúlt. Keze precízen tartotta a késeket.
    Lehajtotta a fejét, és mélyet lélegzet. Minden energiájával a kezeiben lapuló  apró, de halálos tárgyakra gondolt. Minden apró részletet érzékelt: a fegyver alakját, ahogy  karcsú íve a tenyerébe simult, markolatának bőr fedését, ahogy a barázdák simogatják a vékony bőrt a tenyerén. Minden izma megfeszült, várták, hogy a fiú parancsot adjon nekik.
   Felcsapta a fejét, összehúzta a szemét,  két másodperc alatt felmérte a távolság, és erőkifejtés nagyságát, majd elrugaszkodott a földről. Gyönyörű, ívbe feszített testtel, kecsesen szállt, kezében megy-megvillantak a pengék. Egy teljes kört írt le a levegőben, egy másodperc töredéke alatt mozdult, és elhajította a fegyvert. Tökéletes ívben repültek, miközben egymással versenyeztek a levegőben. Szinte egyszerre fúródtak bele a táblába.
   Bryan tökéletes állásban ért földet, végig megingathatatlan maradt, egyszer sem vesztette el az egyensúlyát. Elismerő taps ütötte meg a fülét. Jace állt az ajtóban, mögötte Catrina felkontyolt hajjal. Ügyesen összefogta szép dús haját, és fekete harci öltözet  kiemelte karcsú alakját.
          -Ez csodálatos volt- bólintott Jace- Azért annyira nem, mint ahogy én csinálom, de utánam első vagy- mosolyodott el szélesen. A fiú zavarodottság fogta el: hetekig gyakorolta a mozdulatot, és nem szokott nézőközönséghez.
        -Minden elismerésem- bólintott Catrina- legközelebb, ha soron kívüli edzéseket tartasz, légy oly kedves és szólj nekem.- kacsintott jókedvűen a lány.

 

2016. július 4., hétfő

1.fejezet

Szén és gyémánt
                          
 Brooklyn, New York, 
Július

         Démonbűz töltötte meg a levegőt, mely füsttel keveredett. A horizontot a nap aranyló lángnyelvei nyaldosták, az utolsó fénysugarak narancsra festették az égboltot. A fény gyéren világította meg a kihalt utcát.
 A házak között rohantak, bakancsuk ritmusosan kopogott a macskakövön.  Lófarokba fogott vörös haját átitta az izzadság, lába remegett az adrenalintól. Mikor befordultak egy sötét zsákutcába, hátát a falnak támasztotta és szemét lehunyva, az ég felé tartotta az arcát. Vett pár mély lélegzetet, majd kinyitotta a szemét; a csodálatos kék írisz közelről fürkészte az arcát. A fiú szőke haja ragacsos volt a vértől, arcára kosz tapadt, szája szélén vércsík húzódott, de ennek ellenére mosolygott. Catrina visszamosolygott a fiúra.
           -Hányan maradtak?- kérdezte a lány még mindig zihálva. Ösztönösen körülnézett, de csak egy kutyát látott, ami éppen egy kínai kajás dobozból igyekezett kiszedni a maradékot.
          -Ketten, de Alec elbír velük, nekünk itt kell lennünk, mert nemsokára megérkezik a második horda.- mondta Bryan. Amint kimondta, fülsüketítő zaj hallatszott amit dübörgés követett. A kutya a kukáknál a farkát maga aláhúzta, és nyüszítve elrohant. A háztetőről egyre hangosodó hörgés és visítás hallatszott.
            -Megérkeztek- suttogta. Ránézett  a fiúra. Bryan megfogta a lány ezét és bátorítóan megszorította. A  szeme csillogott az izgatottságtól. -Minden rendben lesz- egy pillanatra sötétség futott át az arcán, és hirtelen közelebb hajolt a lányhoz, és egy puszit nyomott a  koszos arcára. Catrina az érintésre megdermedt. Összeráncolta a szemöldökét és elhúzódott a fútól, a kezét kiszabadította a szorításból. Ismeretlen volt számára a közeledése. Egy lépést hátrált. Prabataija volt ugyan, de mindig csak barátilag, testvérileg voltak szoros kapcsolatban a fiúval.
     A lány össze volt zavarodva. Nem ez az első alkalom, hogy Bryan hozzáért, de mégis meglepetéssel töltötte el őt a bensőséges érintés. Az arca megtelt vérrel.
          -Bryan, ezt miért csináltad? - a kezét pontosan arra helyre tapasztotta, ahol a fiú megpuszilta.   Catrina nem az a szégyenlős típus volt, mondhatni törött szíveket hagyott maga után, de mégis, Bryan sosem csinált még ilyet.
A kérésre Bryan lesütötte a szemét, hosszú szempillái árnyékot vetettek az arcára. Megrándult a szája, és dús, szőke hajába túrt. Zavartság látszott az arcán, a tarkóját vakargatva a lány felé fordult,de nem nézett a szemébe.
            -Éld túl, jó?- mondta halkan. Bár Catrina remek harcos volt, apja révén rengeteg tehetséget örökölt, és a legjobb edzője volt: apja Jace, képezte ki mindenre, de Bryan valahogy nyugtalan volt.
            -Bryan, én vagyok a legjobb- Cartina kihúzta magát és elmosolyodott, bár érezte a bizonytalanságot és a nyugtalanságot magában.-A csata után magyarázatot kérek erre- mutatott az arcára, majd elfordult és meg sem várva a választ, előkapta az övéből a szeráfpengét, és a magasba emelte.
           -Nakir!-teli torokból kiáltotta a nevet, és a penge felragyogott a kezében.
 Az egyre hangosodó zajban Bryan odakiáltott Catrinának, de a lány csak szájának gyors mozgását látta, ahogy indulatosan formázza a szavakat. A szavak elsuhantak, és belevesztek a ricsajba .

         A tetőről cserepek potyogtak le, és földet érve millió darabra törtek szét. Catrina megborzongott, és átjárta őt az adrenalin. Száguldott az ereiben és minden egyes testrészét átjárta.
Éles sikítás hallatszott, ezúttal hangosabb mindegyiknél; egy Falánk démon jelent meg a tető peremén, és azonnal a mélybe vetette magát. A démonnal együtt aláhullottak további cserepek is. Nagy loccsanással ért földet,és mindent beterített a bestia zsigerei; pár másodperc elteltével a teste már nem volt sehol, visszament a saját dimenziójába. Vére a házfalakra tapadt,és sisteregve marta fel a vakolatot. A sárga festék felhólyagzott, majd elporladt.
          -Ezek milyen ostoba lények. Saját maguk halálát okozzák. Ennyi erővel akár ölbe tett kézzel is várhatnánk, hogy....-de Bryan nem tudta befejezni a mondatot mert egy újabb Falánk ereszkedett alá, de ez sokkal okosabb volt, mint az előbbi: kihasználva a ablakpárkányokat, érkezett meg a  fekete macskakőre.
      Egyenesen Catrina előtt landolt, és rávicsorgott a lányra. A lány szaggatottan beszívta a levegőt, majd őrült csatakiáltással a lényre vetette magát. Jól ismert mozdulatokkal kaszabolta  a pengéjével démont. Amint a húsába vájt a szeráfpenge, azonnal fröcskölt a testéből a sötét vér, egyenesen Catrina karjára csöppent, átégetve a harci öltözetének szövetét. A démon köddé vállt, de már érkeztek is a társai; Bryan kivont kardal várta őket.
    Catrina gyors pillantást vetett a mellette álló fiúra; Bryan ugyanolyan fekete harci öltözetet viselt mint a lány. Sötétszőke haja az izzadságtól a fejére tapadt, és élénk kék szemei szinte világítottak koszos arcán.
 Bryan a parabataija volt, a rúna a fiú nyakán tekergett. Idősebb volt a lánynál, a fiú még emlékezett Sebastianra, az árnyvadászra, aki a szüleiből sötét harcosokat csinált. Igaz, még nagyon kicsike volt ahhoz, hogy emléke maradjon a szüleiről, de mindig egy világosszőke mosolygós asszonyt emlegetett, aki, miután ivott a Pokol kelyhéből egyetlen gyermeke életére tört. Csodával határos módon az akkor négy éves gyermek megszökött a halál elől. Sokáig kóborolt Párizs utcáin a kisfiú, mire egy boszorkánymester mentette meg, és vitte Idrisbe. Sosem árult el a boszorkánymester nevét.
         Mikor véget ért a Sötét háború, és megnyitották az Akadémiát, Bryan ott kezdte el a tanulmányait, de Brooklynaba küldték Jacehez tanulni, korának legjobb árnyvadászához. Az akkor még csak tíz éves Bryan élete kilátástalan gyötrődésből reménnyé változott,  mikor megismerte Catrinát.  A Herondale lány nagy hatással volt rá. Szépen lassan legjobb barátokká váltak.

       További négy bestia érkezett a kis utcába, és az árnyvadászokra vetették magukat.
 Kard csörgése, éles visítások, és a démonvér sistergése hallatszott, a néma sikátorban.
Catrina egy Falánk és egy Hydra démonnal  küzdött. A Falánk testébe mélyesztette a szeráfpengéjét, és sötét maró vér buggyant elő a testéből, mielőtt eltűnt volna. A karjára loccsant a jókora adag zavaros váladék. Arca eltorzult a fájdalomtól és néma sikolyra formálta az ajkait.
   Tekintete Bryanra rebben aki a falnak támaszkodva várt rá. Eszébe jutott a lágy érintése az összecsapás előtt.  Mikor a fiú meglátta a lány karján a vér égette sebet, övéből előhúzta az ionját és futólépésben megindult a lány felé. Tudta, hogy a lány most nem fog tudni  gyógyító rúnát rajzolni magára, és túl makacs volt hozzá, hogy abbahagyja a harcot, és elismerje, hogy segítségre van szüksége; ebben is hasonlított az apjára.

  A  lány kíntól gyötört arccal szorította az alkarját a mellkasár, és Bryant követte a szemével. A Hydra ekkor támadásba lendült, és a lány lábába mart.
 Csont roppant, és ahogy lenézett, látta, hogy a térde szét van nyílva, és a saját vére keveredik a démon zöld nyálával. A fájdalomtól felüvöltött. A  lába megbicsaklott és elvesztette az egyensúlyát. A démon még mindig szorította az állkapcsával a lányt, rázta őt, mint valami játékszert.

    Mielőtt elvesztette  volna az eszméletét, Catrina tőrt rántott  és a Hydra koponyájába vágta; az elengedte a lány lábát és sikoltva csapkodta azt a fejét amelyikben a tőr volt. Catrina utolsó erejét összeszedve ép térdére ereszkedett, és elhajította *Nakirt. A penge csendben, kecsesen szállt és  suhogva hasította a levegőt. Táncot lejtett a levegőben.  A  démon húsába fúródott, az felsikoltott, majd köddé vállt. A szeráfpengéből maradt csonk csörömpölve ért földet, beborított a démon vér, mely sisteregve marta szét az adamantint.
   Catrina lábai összecsuklottak,és ernyedten a földnek csapódott. Látta a lábát; ahogy a széttört csont mellett csorog a vér, mely fekete váladékkal keveredett. Látása homályosult, és érezte, ahogy a démon vére a húsába mar. Harsányan felkiáltott, és ívbe feszített testtel vergődött a kemény kövön. Rázkódott a teste, hullámokban tört rá a kín, és lökte egyre mélyebbre a feneketlen, sötét verembe.
Megállás nélkül sikoltozott.
  Egy erős kéz ragadta meg a vállát, és rántotta vissza a valóságba, érezte az irón megnyugtató perzseléset. Enyhült a fájdalma és a látóhatárába egy fekete alak kúszott, szőke haja kitűnt a sötét háttérből.

  Ernyedt, véres testét kétségbeesetten tartotta a karjaiban. Irónjával a lány alkarjára rajzolt egy iratzét, és látta, hogy enyhülnek a fájdalmai ugyan, de a vérzés nem csillapodott.
            -Catrina! Figyelj rám! Nézz ide, mindjárt jön Alec és segít....jó? -Bryan hangja remegett az idegességtől. Két tenyere közé fogta a lány arcát, és maga felé fordította az arcát, de a szeme   üvegesen meredt a távolba.
            -Minden rendben lesz- suttogta a fiú, és a magához ölelte az eszméletlen lányt. Érezte ahogy a mellkasa szaporán emelkedik-süllyed, aprókat lélegzett, de gyorsan. Egy kéz ért Bryan vállához. Az érintéstől összerezzent, és hátrafordult. Alec magasodott fölé, és kérdően nézett le rá. Bryan elhúzódott a lánytól. Alec ruháján  is szintén látszottak a csata nyomai: néhol elszakadt, és a haja lucskos volta vértől és az izzadságtól.
Mikor Alec meglátta a legjobb barátjának a lányát, ahogy saját vérében fekszik, elsápadt. Egy pillanatra pánik jelent meg az arcán, de higgadtságot erőltetett magára. Letérdelt mellé és előhúzta az irónját az övéből, és már rajzolta volna az iratzét, de Bryan megállította.
             -Már kapott-mondta halkan.
             - Jó, akkor el kell vinnünk innen- mondta Alec színtelen hangon, és karjába vette a lányt.



         Fekete haja egyenesre zselézve meredt az ég felé, hófehér selyem zakójának a mandzsettáján sötétkék strasszkövek csillantak meg a délutáni napfényben. Szokásától eltérően egy egyszerű fekete farmert viselt kígyóbőr cipővel. Minden ujján színes drágakőből készült gyűrű villant minden egyes mozdulatnál.
       Lakása most  vörös és arany árnyalatokban pompázott; az ablakok előtt nehéz, vastag vászonból készült arany színű sötétítőfüggöny volt, melyet egy vörös kötél tartott össze. Az ülőgarnitúrákat, a bútorokat, sőt még a padlóburkolatot is a két szín csodálatos kombinációja uralt. Egy vörös bőr fotelben heverészett, egy piciny  kandúrral az ölében.
      Miau Ce-tung összegömbölyödve feküdt Magnus ölében, és halkan dorombolt, miközben a boszorkánymester lassan és egyenletesen simogatta az apró macskát. A kiscica parányit sóhajtott, majd elnyújtózkodott Magnus ölében, aki egy újságcikket böngészett, mely a aktuális lakberendezési divatot mutatta be.
      Nagy robajjal kivágódott az ajtó és Miau Ce-tung hirtelen kiugrott a boszorkánymester öléből és a fotel mögé bújt.
       Alec csörtetett be az ajtón, ruhája szakadt volt, és néhol démonvér égette lyukak engedték látni a bőrét. Haja hamutól volt szürke és néhol élénkpiros vér tapadt rá.
           -Magnus! Segítened kell!- mondta Alec kifulladva. Magnus kérdően nézett rá- Jace lányáról lenne szó....- Magnus összeráncolta a szemöldökét, majd sóhajtott.
          - Jaj az a lány! Mindig bajba keveri magát..olyan akár az apja- mondta Magnus.- De most épp egy lakásátalakítás  közepén vagyok- mondta, majd csettintett az ujjával és a vele szemközt lévő meggyvörös fotel eltűnt, és a helyére  egy ezüst és élénksárga színű párnahalom jelent meg.- Hogy tetszik? Az idei nyári divat a sárga-ezüst összeállítás, csodás- mondta elégedett mosollyal.
            -Magnus! A lány életéről van szó..egy Hydra démon csúnyám megsebesítette. - hangja élesen és határozottan csengett.
           -Jó, megyek, de utána együtt rendezzük be a lakást.- mondta mosolyogva , és elindult az ajtó felé. - És Alexander? Mondtam, hogy vigyázz magadra!- mondta a boszorkánymester szemrehányóan és megfogta Alec kezét.

      A szobájában feküdt az ágyon, mellette egy széken  Bryan ült, koszosan és véresen, szakadt harci öltözetben. Valószínűleg egész végig a lány mellett volt,
 Mikor benyitottak a szobába, felkapta a fejét és üdvözölte Magnust és Alecet. Amint meglátta őket felállt és odamenet hozzájuk, de  Magnus az ágyon fekvő Catrinához sietett, mit sem törődve Bryannel. Alec  az ajtóban figyelte a történéseket.
      -Gondolod, hogy helyre tudja hozni őt?- kérdezte - persze, bízok Magnusban, de ..- mondta elgondolkodva Bryan.
   Alec  csak bólintott és  feszülten figyelte tovább, ahogy Magnus Cartina lába fölé emeli a kezét és kék szikrák pattognak az ujjai hegyéből, átjárta a lány lábát, és kék felleg ereszkedett a sebre, teljesen beborítva azt.
Mindig csodálattal nézet, ahogy Magnus gyógyít, volt benne valami felemelő, ahogy megmentette a szeretteit. Egy erőteljesebb szikra pattant ki a boszorkánymester kezéből egyenesen a lányba. Catrina felső teste hirtelen  felemelkedett az ágról majd erőtlenül visszahuppant. Bryan elkerekedett szemmel nézte ahogy midez megismétlődött.
       Mire végett, Magnus teljesen kimerült, de Catrina ébredezett. Bryan közelebb lépett de Magnus a vállára ette az kezét és megállította.
            -Szeretnék veled beszélni-Mondta a boszorkánymester komolyan-négyszemközt- Nézett  jelentőségteljesen Alecre, de mielőtt Alec válaszolhatott volna mozgolódás hallatszott az ágy felől. Mikor oda néztek, látták ahogy Catrina szeme felpattan és kiugrik az ágyból, de amint a sérült lába földet ért azonnal összeesett. Halk sikkantás hallatszott.
          -Jaj te lány....hát nem bírsz nyugton maradni?!- forgatta a szemét Magnus- na menj -intett Byan felé- Pakold őt vissza az ágyra.- A fiú szótlanul engedelmeskedett. Odalépett a lányhoz és a karjába vette. Catrina érdeklődően nézett a szemébe. Egy percre mintha mondani szeretett volna valamit a lánynak, de csak nézte az arcát, és megállt az idő. A varázslat nem sokáig tartott, mert Bryan elkapta a tekintetét visszatette őt az ágyra. Cartina fájdalmasan simogatta a hátsóját.
         -Királylány, vigyázz a popsidra, mert azt nem gyógyítom meg, mer a végén még Alexander féltékeny lesz.- kacsintott a boszorkánymester a mellette álló fiúra. Alec a szemöldökét ráncolta és vörös arccal zavartan vakargatta a tarkóját. Catrina erőtlenül felnevetett.
      Mikor kiértek a folyosóra Magnus megállította Bryant. Alec hátranézett rájuk, de ment tovább.
       -Vigyázza lányra, mert ő a Gyémánt, és te vagy a Szén. Különböztök ugyan de mégis hasonlítotok. - mondta Magnus.- Vigyázz, mert ha nem figyelsz  érzéseidre, elválasztanak Tőle.
   
Sziiasztok! 
Ismét technikai hiba miatt kések, de ígérem, hogy nem fordul elő többet.
 Kicsit több a terjedelme ennek, de remélem ez nem baj. 
Szeretném megköszönni a feliratkozókat, és a kommenteket :) nem is tudjátok mekkora örömöt szereztek ezzel nekem :")
És szeretném megköszönni a türelmeteket is <3 
Jó szórakozást az olvasásoz.
Puszil mindenkit: Dora

*- az árnyvadász valamelyik angyalról nevezi el  a szeráfpengéjét.



2016. május 8., vasárnap

Prológus


A jövő látomása

Franciaország, párizsi intézet
 Május

Tíz hónappal később


  A lány a párkányra helyezte az egyik  lábát, majd elrugaszkodott, és már fent is állt a nyitott ablak előtt. Mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, zihált.
  Az ablakon beáramló levegő gyengéden játszadozott tűzvörös hajával, ám a légáramlat már tova is suhant, és betöltötte a helységet. Átjárta azt, és meglengette a függönyöket: jelezve, hogy ott járt. Könnyű, kora nyári szellő volt ez, mely a reggeli harmatot finoman a lány orcájához dörzsölte, de mégis nagy súlyt hordozott keblén. Láthatatlan testét az önmarcangolás fekélyei csúfították, de mégis a szabadság illatát hordozta.

    Catrina fekete, harci öltözetet viselt, karcsú derekát fegyveröv fogta körül. Bőrén halványan ugyan, de ott tekeregtek az ősi motívumok, melyek népének oly sokat jelentettek. Karját, lábát és mellkasát, hegesre varázsolták a jelek, de nem rondították el őt, éppen hogy ezek tették őt azzá, ami. 

 Lenézett, az ablak alatt legalább tizenöt  méterrel autók húztak el nagy robajjal.
Lecsukta a szemhéját  és mélyen beszívta a levegőt. Sokáig bent tartotta azt, majd mikor kifújta, testével előre dőlt, megvetette jobb lábát, és lépett egyet előre, a semmibe.

     Csendben, ívbe hajlított testtel zuhant lefelé, közvetlenül az épület díszes fala mellett. Akár a mennyből zuhanó angyal, kecses  és méltóság teljes volt.Vörös haja tűzként lobogott a teste mellet. 

   
     Az utolsó egy méternél kinyitotta a szemét,és hangosan sikoltott egyet. A sikoly hatására, mintegy varázsütésre, hátán a fekete anyag megfeslett, és hófehér szárnyak bontakoztak ki belőle, de szárnya hegye feketébe ment át, mely parázslott.  Meztelen  talpa éppen-hogy súrolta az aszfaltot, de már szárnyra is kélt. Széttárta gyönyörű szárnyait, melyek belül úgy csillogtak akár a gyémánt, de a vége narancssárgán izzott, és szenes volt.
    Zöld szemét, melyet arany pöttyök díszítettek, elnyelte sötét pupillája, és csak egy, nagyon halvány körgyűrű maradt látható belőle. 
     Egyre magasabbra és magasabbra emelkedett, végül, mikor már az egész várost látta, megállt és gyönyörködött a látványban. Mélyen  beszívta a kora nyári levegőt, mellkasa mozdulatlan volt, kezét ökölbe szorította, és száján mosoly jelent meg. 
Még mindig bent tartotta a levegőt, továbbra is mozdulatlanul lebegett, és minden elcsendesedett körülötte. Izmait pattanásig feszítette, de arcán kellemes vigyor terült szét. Szeme nyitva volt, de az sem fókuszált, az is mozdulatlan volt. 
  
Egyszer csak, szépen csendben egyetlen-egy kövér könnycsepp gurult végig rejtetten, az arcán. Az oly sokáig bent tartott levegőt  kiengedte a tüdejéből, mely akár egy atomrobbanással is felért, és ezzel mindenhová visszatértek a hangok és a mozdulatok. 

Hirtelen viharos, jéghideg szél keletkezett, és tovatűnt a csodás idő. A lány nem volt felkészülve a hirtelen légáramlatra, ezért az odébb taszajtotta.


 Mire felocsúdott, már a föld felé zuhant. Sikoltozott, kapálódzott, de a szárnyai már nem engedelmeskedett neki. 

 Zuhant, megállás nélkül. 
Fülében  élesen süvített a levegő, egyre hangosabban és hangosabban, majd egy nagy pukkanással megszűnt minden hang,  látása elhomályosult ,és egyre tompán érzékelte a valót. 


Hirtelen egy erős kéz ragadta meg a derekát és rántott rajta egy nagyot.  A zuhanást  emelkedés váltotta föl.


 Kecsesen és elszántan küzdött a lánnyal a karjában. Mikor a felhők fölé ért vele, biztonságban a vihartól, maga felé fordította elernyedt testét és óvatosan megcsókolta. A lány mélyen beszívta a levegőt, és köhögni kezdett. Szólásra nyitotta a száját, de mielőtt megszólalt volna, már  Aaron ismét a föld felé száguldott vele. 


Erős kezei megragadták Catrina szárnyának tövét, és egyetlen határozott mozdulattal kirántották azokat a helyükről. A lány arca eltorzult a fájdalomtól, és kétségbe esve igyekezett kibontakozni az erős szorításból. Véres, fehér gumó, mely nemrég még gyémántként ragyogott, most  véres, felismerhetetlen cafatokra szaggatva hullott a földre,de mielőtt földet ért volna hamuvá égett minden darabja.

Aaron  fekete szárnyai beborították a lány testét, és a spirálisan körözve zuhantak a mélybe.....


-------


 Éles fénysugarak törtek be a sötétítő függöny résén , elvakítva a lányt. Felült az ágyban, lábait a padlóra lógatta. Beletúrt kócos hajába és megdörzsölte álomittas szemét.
 Meztelen lábfejét belebújtatta a puha papucsba és halkan az ablak felé indult.
Még mielőtt kihúzta volna teljesen a függönyt, tekintete az ágy másik oldalán fekvő személyre vándorolt. Mellkasa egyenletesen fel-le mozgott, fekete haja minden égtáj felé meredezett, az arc izmai elernyedtek, de így természetes valójában volt a leggyönyörűbb.

 Kezével a vörös függöny szegélyét érintette, és lassan kihúzta azt. Fényárba borult a kis szoba, a színek életre keltek, és látszott ahogy a beáramló napsugarakon milliónyi porszem táncot lejt.
A nap már delelt, ragyogóan világította meg Párizs utcáit. A távolságtól alig láthatóan ott volt az Eiffel-torony, és magas házak törtek az ég felé.

   Az ágy felől mozgolódás hallatszott, majd ásítás követte. Catrina megfordult, és elgondolkozva nézte, ahogy a fiú oldalára fordul. A fehér ágyneműben kitűnt a fekete haja, és fekete pólója. Száját széles mosolyra húzta, fogai kivillantak.

Tett egy lépést felé, aztán leült az ágyra. Gyengéden piszkálgatta a selymes, fekete hajat, arcán kedves mosoly jelent meg.  Egy nagyobb, kéz, mely a fegyverhasználattól volt bőrkeményedéses, végigsimította puha bőrét, finoman megkarcolva a lány karját.
         -Jó reggelt- suttogta, és játékosan megcsókolta a fiú száját. Azonnal elhúzódott volna, de máris a derekán volt a fiú keze, és közelebb húzódott hozzá.  Testük összeért, a lány keze mohón és kétségbe esve túrt a hajába, mint aki menekülni próbál.  Szája ismét felfedezte az ajkát ezúttal követelőzően és birtoklóan. A csókok a kezdeti szenvedélyesből egyre hevesebb és hevesebbek lettek.
    A fiú keze megtalálta Catrina pólójának szegélyét, és kezét a pizsama alá bujtatta.  Szájuk egyszer sem  vállt el egymástól, forrón izzva olvadt eggyé.

  Levegőért kapkodott, mikor megérezte a kemény kezek puha érintését.
 Aaron körmei végigszántottak a lány hátán, felsértve azt, és néhol kiserkent a vére.  Catrina belesóhajtott a csókba, és határozottan ugyan, de nem erőből megharapta a fiú ajkát, melyből vér buggyant elő, és szájában érezte a sós és édes ízt. Mellkasa a mellkasának feszült, érezte, ahogy szíve dübörög odabent, az övével kánont lejt.
   Ajka csók közben mosolyra húzódott, belekacagott a lány szájába. Eltávolodott a lánytól, és mosolyogva nézett a fátyolos szemébe, és kipirult arcát csodálta.
         -Ilyenkor jut csak igazán eszembe, hogy mennyire kemény is tudsz lenni- mondta Aaron csillogó szemekkel, és közben megcsókolta Catrina nyakát pont ott, ahol az ütőere lüktetett. A lány halkan, torokból felnyögött.

         -Tudnod kellet volna, hogy igazságos vagyok- kacsintott rá - Ha megsebzel, hát én is megsebezlek téged.- újabb kacsintás következett, majd legördült a testéről, és az éjjeli szekrényen pihenő iron felé nyúlt, de mielőtt elérte volna azt, Aaron keze eltérítette az övét. Hátulról kulcsolta rá, és gyengéden ugyan, de türelmetlenül megszorította.
Catrina  hátranézett a fiúra, és felkuncogott a látványtól: az ajkából vér szivárgott, ott ahol nemrégiben ő harapta meg.
 Közel hajolt hozzá és lecsókolta a vércseppeket, aztán elfordult tőle és a párnába temette az arcát.  Mélyen beszívta az illatát, mely Aaron illatát hordozta: fűszeres, sós illat keveredett az édeskéssel.
    Aaron hátulról átölelte a lányt, de elfordult tőle. A haját piszkálgatta. A lány nem szólt egy szót sem.
             -Mi a baj, édes? - kérdezte mosolyogva- Nem vagyok már elég jó neked?- hangja játékosan provokatív volt.
 Catrina felemelte a fejét a párnából, de nem nézett rá, csak halkan megszólalt:
           -Álmodtam- mondta halkan. Aaron kuncogva megsimította a lány arcát. Catrina beleborzongott  a lágy érintésbe. Egy könnycsepp gördült végig az arcán. Aaron közelebb hajolt és lecsókolta azt. A lány halkan és szaggatottan felsóhajtott.
            -Ennyire komoly?- kérdezte a fiú meglepetten. Catrina megfogta a kezét és megszorította. Alig észrevehetően bólintott.
            -Tudod, hogy anyámék vére miatt különös tehetségem van az álomlátáshoz. Anyának sokszor egy angyal küldte az álmokat, meg angyalvért kapott magzatkorában, és apám is különleges.
            -Talán beszélned kéne velük- mondta elgondolkozva Aaron. Catrina összeráncolta szemöldökét.
             -Aaron! Lassan egy éve, hogy elszöktünk New Yorkból, miattuk. Miattunk. Én nem fogok csak úgy visszamenni! És ha elfognak téged? Minket? A Klávé sosem bocsájtja meg nekem.-hangja határozott volt és kétségbeesett- Sosem bocsájtanak meg téged.- a fiú átölelte a derekát és magához húzta. Egészen közel, a lány füléhez hajolt és suttogni kezdett:
           - Sosem felejtem  el a napot mikor a néped, a családod helyett engem választottál - hangján érződött , hogy mosolyog. -És azt sem, amikor Magnussal alkudoztál a lakásért.- Catrina szeme előtt peregtek az emlékek arról a napról. A késő őszi levegő, a menekülés, és Magnus hangja, aztán a portál kavalkádja. Mindenre tisztán emlékezett.
 Aaron megcsókolta a lány nyakát.
           -Keressük föl Magnust!- Aaron felállt az ágyból és újaival végig szántott a sötét haján.- Ő segít nekünk.

Sziasztok!
Tudom, hogy sokan már tülkön ülve vártátok a részt, de sajnos a laptopom tönkre ment, ezért a megígértnél később hoztam a prológust. A jövőben igyekszem betartani a havi két rész publikálását
Remélem tetszett, és megérte a várakozást. Ha tetszett iratkozz fel, és írd meg nekem kommentben.
Mindenkit puszil: Dora

2016. március 24., csütörtök

Nyitás: Március vége- Április eleje

Sziiasztok!
Úgy gondoltam, hogy elkezdek egy árnyvadász FanFictiont, amit majd előreláthatólag áprilisban nyitok meg. A történet Clay és Jace gyerekének a 'ténykedéséről fog szólni, továbbá szeretnék a Malec párosra is hangsúlyt fektetni, illetve az alvilágiak életébe is belemenni, itt gondolok inkább a tündérek népre és a boszorkánymesterekre. A történet szemszögökre lesz osztva.
Tudom, hogy minden FanFiction a maga módján sablonos és elég nagy a közönség szkeptikussága, nem is beszélve a rajongókról akik, néha nagyon előítéletesek. Remélem tetszeni fognak az írásaim és szeretettel fogadjátok majd.
Továbbá szeretnék köszönetet mondani Perrie-nek aki a sokat fáradozott a blog kinézetével.

Egy kis ízelítő a történetből:
"Catrina Wayland kezével hátrasodorta dús,vörös haját. Mély levegőt vett és nadrágja varrását piszkálgatta. Harci öltözetet viselt, melyen szakadások foglaltak helyet, amik látni engedték szürkés bőrét. Arcát vastag koszréteg borította, és szemétől az ajka széléig egy vastag vörös csík húzódott, miből vér szivárgott. 
A falnak dőlve elővette az övéből az irónját és kézfejére egy iratze rúna  rajzolásába kezdett. Megborzongott az irón égető hegyétől, de máris érezte, hogy  a közérzete javul. Mikor befejezte a rúnát, távolabb tartva magától a kezét megcsodálta alkotását. Egész testét behálózták ezek a furcsa, misztikus jelek.
Hideg légáramlat töltötte be a helységet. Catrina gondolataiba mélyedve bámulta a jelet,és nem vette észre, ahogy a folyosó végén egy  ablak kivágódik és előtte testet ölt egy fekete alak. Nem, nem csupán nem vette  észre a jelenséget, hanem inkább nem törődött vele.
Az alak elnyerte rendes formáját és a lány felé vette az irányt, ki felkapta a fejét és előrántotta a szeráf pengét az övéből. A test ekkor eltűnt és Catrina mögött ismét testet öltött. Átkarolta a lány derekát és megcsókolta a nyakát. 
-Aaron, nem szabadna itt lenned- suttogta halkan a lány - Gondolkozz, mekkora bajban leszünk ha anyámék meglátnak és elmondják a Klávénak- persze csak üres aggodalmak voltak ezek. Catrina beletúrt a fiú fekete hajába és elnevette magát- el kéne menned.- mondta vidáman.
-Ugyan Cat, tudom, hogy az ellenkezőjét akarod- kaján vigyor jelent meg Aaron arcán....."